2010. április 29., csütörtök

Nagy utazás

1 megjegyzés
Végre, végre anya meg apa rávették magukat és elvittek olyan helyekre, amikről eddig csak meséltek.
Így jutottam el én is már majdnem másfél évesen Kolozsvárra meg Nagyváradra. Ideje volt, mondhatom!

Persze anyáék azt nem hangsúlyozták ki eléggé, hogy az, hogy messze van mit is jelent, hogy még sötétségben indulunk, és annyit ülünk az autóban, hogy az már az unalmasnál is unalmasabb. És hogy én végig abban a fránya ülésben kell nyugton legyek, ami szerintük szuper kényelmes, meg dönthető, meg ilyen meg olyan, csak éppen azt nem értik meg, hogy utálom, ha belekötnek!!

No, de végülis az az egy hét feledtette velem mindezen kínokat, és ami jó volt az ottani kocsikázásokban az az volt, hogy személyi énekkarom (vagyis Csenge meg Benedek) az utak során gondoskodott a szórakoztatásomról. A repertoárjuk kicsit szegényes volt - a Mókuska, mókuska címűn meg a Tavaszi szél vizet áraszt-on kívül más nemigen jutott eszükbe, de azért így is örök hálám!! Kár, hogy a visszafele úton nem jöhettek velünk...

Mi gyerekek, nagyon értékeltük szüleink igyekezetét, hogy minden napra terveztek jó programokat nekünk, például az állatkert-látogatást, az erdei sétát, vagy a gyermekvárost, ahol annyi a homok, hogy csak na!!

Minden esetre, hatalmas szocializációs élmény volt számomra ez a pár nap, mert találkoztam Márkkal, akibe azt hiszem kicsit bele is zúgtam - úgy osztogattam Neki a puszikat, hogy a végén már Ő szégyellte magát. Aztán a hazaúton a rokoni kapcsolatokat is ápoltuk, mert meglátogattuk Katát, akivel alaposan megvizsgáltuk a kicsi csirkéket.

S aztán Váradon meg... Állandóan gyerekek közt voltam. Mindig volt valaki, akivel játsszak, aki vigyen magával ide-oda. Majdnem minden szabadott nekem, alaposan meg is néztem magamnak a Zsófia ceruzáit meg füzeteit, hogy tudjam milyen lesz majd ha én is iskolás leszek.
Az egyik legjobb pillanata az ottlétemnek az volt, amikor - bár csak kívülállóként, de részt vehettem a "nagy fürdésnél", ahol én lehettem a külön bejáratú játékadogató! Nagy móka volt! Nagyon jól éreztem magam Váradon, mert a gyerekek nagytesók módjára viselkedtek velem mindhárman, biztos vagyok, hogy jó dolga lesz majd a kisbabának, aki nemsokára megszületik Enikő pocakjából.

2010. április 11., vasárnap

Petíció!

1 megjegyzés
Mélységesen fel vagyok háborodva!! Igazságtalannak és durvának tartom, min kell keresztülmennie egy ekkora gyereknek!

Ha majd valamikor elnök leszek, vagy nagyon fontos ember, - a mindenkinek legyen havonta egy születésnapja mellé - biztos, hogy törvénnyel szabályzom majd azt is, hogy a gyerekeknek fájdalommentesen nőjenek a fogaik!

Mivel azonban úgy veszem észre, kell még egy kis idő ahhoz, hogy fontos ember legyek, nem ülhetek tétlenül, míg mind az összes fogam kinő, már most akcióba lépek, és arra buzdítok minden velem egymagasságút, jöjjön, és csatlakozzon A FÁJDALOMMENTES FOGNÖVESZTÉSÉRT megmozduláshoz!

Ha eleged van a fájdalomból, a tempóból, amivel nőnek az őrlőfogaid, ha nem akarsz már a Dentinox és Nurofen (vagy egyéb fájdalomcsillapítók) függőségében élni, ha igazságtalannak tartod azt, hogy a felnőtt emberek űrkutatással, holdrasszállással, meg fölösleges és értelmetlen atomrészecskegyorsítással foglalkoznak, ahelyett, hogy ezt az égető problémát próbálnák megoldani, ha már nagyon hiányzik egy kiadós éjszakai alvás, gyere és írd alá a petíciót!!! Kényszerítsük a fontos embereket, a kutatókat, hogy tegyenek valamit fájdalmaink enyhítése érdekében!

Buzdítsd barátaidat, ismerőseidet is, hogy csatlakozzanak!

A szüleid is aláírhatják!

LE A FÁJDALOMMAL!!!! HAJRÁ!!!