Születésnap

A születésnap a legjobb dolog a világon! Kár, hogy csak egy van belőle egy évben... De ha majd valamikor befolyásos ember leszek, például országelnök - bevezetem, hogy mindenkinek legyen legalább havonta egy születésnapja.

A születésnapodon apa meg anya telerakják lufikkal a szobákat, még több puszit kapsz, mindig csöng a telefon, hogy Boldog születésnapot kívánjanak, nem kell az ágyadban aludj délután és este egész későig fennmaradhatsz.
Aztán amikor besötétedett eljönnek a nagymamák meg nagytaták, keresztszülők, és Szabiék, és hoznak ajándékokat. Például virágot, kékzsiráfot, pandamacit, Zsuzsi babát, zsiráfos hálózsákot vagy beszélő meséskönyvet. Persze anyáéktól is kapsz varázskockát meg állatos könyvet.
És mindennel egyszerre játszhatsz, és mindenki azt lesi, az Ő ajándéka tetszett-e neked a legjobban.

Aztán jön az est fénypontja, amikor lekapcsolják a lámpát, és anya énekelve hozza be neked a TORTÁT! Ilyen csodát még sosem láttam. A torta sütiből van, amit még sosem ettem, gyümölcsökkel meg tejszínhabbal. És amikor valakinek születésnapja van, gyertyát szúrnak bele, még meg is gyújtják! Nekem most egyes gyertya volt a tortámon, mert én egy éve születtem.
Mivel én nagyon bátor vagyok, megpróbálkoztam a lehetetlennel, és belenyúltam a tortámba, majd meg is kóstoltam. És legnagyobb meglepetésemre, anya nem kapott szívrohamot, amikor jóízűen nyalogattam a tejszínhabot. És a mamák meg taták is nagyon örültek, hogy végre kapok én is finomságot, nem csak bulátát.
Mert a torta az nagyon finom, a legfinomabb dolog a világon!

Angyaljárás

Az egész csütörtöki nap nagyon mozgalmas volt. Anya meg apa egész nap szaladgáltak körbe a lakásban, pakolásztak, takarítottak. Aztán elmentünk a templomba. Este. Pedig csak délelőtt szoktunk. És olyan sokan voltak, főleg gyerekek. És mind az oltárnál. Verseket mondtak meg énekeltek. Apa szerint jövőre nekem is ott kell állnom a gyerekek közt, és fennhangon szavaljam a "Tegnap harangoztak, holnap harangoznak" című verset. Hmmmm....

Aztán nem hazamentünk a templomból, hanem Katimamáékhoz, ahol érdekes dolog történt! Kinőtt egy fenyőfa a padlóból! Az egész család nagyon csodálkozhatott, mert mind ott sürögtek-forogtak körülötte.
De nem akármilyen fa volt az! Tele volt színes gömbökkel, díszekkel meg ugráltak rajta a csillagok. És sok ajándék volt alatta.
Ezen annyira nem lepődtem meg, beugrott, ki lehetett a tettes, és büszkén mondtam, "Itt járt a Mikulás!"
De melléfogtam. Anyáék mosolyogtak, és kijavítottak, hogy ez bizony nem a Mikulás, hanem az Angyal. És akkor elmesélték, hogy az Angyal is eljön majd minden évben, hogy karácsonyfát, meg ajándékokat hozzon - persze csak ha jó gyerek voltam.
Nagyon ügyes Angyalunk volt az idén, mert mindenhová vitt karácsonyfát. Piroska mamáéknál is megnéztük, ott is volt, aztán hazamentünk, és ott is! Még Emőkééknél nem voltunk, kíváncsi vagyok, oda vitt-e?

És az Angyal szerint nagyon jó gyerek voltam az idén, mert nekem nagyon sok ajándékot hozott. Úgyhogy akármit mond is anya, én meg nem változom, nehogy jövőre ne hozzon semmit...


U.I. : Anya mondta, hogy úgy illik, hogy ilyenkor az emberek köszöntsék egymást, úgyhogy én is mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepet kívánok!

Hinta

A tegnap kimondtam az első szavamat. A megtisztelő választás a ""hinta" szócskára esett.

Természetesen előbb a szülői bizottság tüzetesen megvizsgálta a hangsúlyt, meg azt, hogy milyen környezetben hangzik el a szó, végül aztán kimondták az ítéletet: ez az első szavam.

Kicsit csodálkoztak ugyan a választáson, apa arra várt, hogy majd a kaja, banán, kenyér, hús szavak valamelyike lesz az első, utalva ezzel arra, hogy szerinte sokat eszem, és lassan azon gondolkodik, hogy gazdálkodni kezd. Végülis nem lenne az rossz, ha lenne kertes házunk, sok malackánk meg bocikánk és tyúkok...

És talán az udvaron egy hinta...

Interior design

Jajjj, annyi érdekes foglalkozás van a világon. A legújabb hobbim a lakberendezés.

Az anyáékétól teljesen eltérő szemszögből látva a dolgokat próbálom a lakást a kedvemre alakítani. Gondolom nem újdonság, hogy ezzel nem aratok osztatlan sikert, de nem adom fel! Igyekszem anyáékat is kiművelni, felvilágosítani, hogy a régi elvek már nem működnek.

Lakberendezői munkám a következő alapelveken nyugszik:

Nincs olyan, hogy a dolgoknak HELYE van! A legújabb személélet szerint ugyanis valaminek a helye ott van, ahová letették.

A REND már nem divat. Annál vagányabb egy lakás, minél szétszórtabban vannak benne a tárgyak elhelyezve.

A TAKARÍTÁS is a múlté! Mennyivel izgalmasabb az élet, ha jártunkban-keltünkben megtaláljuk a tegnapi vajaskenyér morzsáit, vagy egy darab eldobott bulátát.

A JÁTÉKOK maradhatnak alvás közben is a lakás közepén. Legalább felkelés után nem kell őket újra előszedni!

A VEZETÉKEKNEK jobb, ha nem a fal mentén lapulnak, hanem összevissza a padlón vannak elhelyezve.

A VIRÁGFÖLD is lehet a lakás dísze, ha ízlésesen a cserép köré, vagy a lakás különböző pontjaira szórjuk.

A SZEKRÉNYEK nem azért vannak, hogy elrejtsük bennük a ruhákat, cipőket, edényeket. Jobb kint tartani, hogy bárki láthassa, mink van!
Különösen vonatkozik ez a cd, dvd lemezekre, amelyeket igazából azért gyártanak, hogy mindenféle színeikkel meg formáikkal otthonosabbá tegyék lakásunkat.

Egyelőre ennyi, de továbbra is gyűjtöm az okos ötleteket, hogyan lehetne lakásainkat modernebbé varázsolni!

Betörtek

Ijesztő dolog történt a tegnap, amíg mi gyanútlanul elmentünk mamáékhoz ebédelni, meg vásárolni, valaki vagy valakik (szerintem többen voltak, egyikük figyelhette a lakást, amíg a másik bent volt) behatoltak a lakásunkba. De nem tudom hogy, mert az ajtót nem feszítették fel, lehet, hogy a kulcslyukon, vagy a csapon...

Érdekes módon azonban ezek a rablók semmit sem vittek el tőlünk, sőt, hoztak! Ajándékokat! Amikor megtaláltuk őket, én annyira meglepődtem, hogy szólni sem tudtam, anyáék viszont elkezdték mondogatni, hogy "Eszter, itt járt a Mikulás!" És nagyon örültek... Különös. Az senkinek sem kérdés, hogy hogy jöhetett be a zárt ajtón? És ki az a Mikulás?
No, aztán apa elmagyarázta nekem, hogy a Mikulás bácsi minden évben meglátogat majd, és ha jó kislány voltam, hoz ajándékot. Ezért csak annyit kell tennem, hogy megpucolom a csizmámat. Szerencsére az idén tiszta volt, mert még nem jártam vele sárban, de jövőtől oda kell figyelnem erre.

Aztán az egész esténk azzal telt, hogy faggattam apát, meséljen még a Mikulás bácsiról! És annyira érdekes dolgokat tudtam meg... Például, hogy mindenkihez elmegy ilyenkor!
Ez nagyon rendes dolog Tőle!

Kedves Mikulás bácsi, KÖSZÖNÖM SZÉPEN!


U.I.: Kérlek gyere jövőre is!

Visszaszámlálás

Még egy hónapot, vagyis ha jól számoltam 30 napot kell aludjak a születésnapomig! Egy éves leszek! Nem semmi!

Aztán már én is NAGY-nak fogok számítani. Ehetek egy csomó minden mást, például bocitejet vagy méhecskemézet. Valószínűleg arra már egyedül fogok tudni járni, ami nagy lépés az önállósodás felé. Talán már beszélni is fogok - na nem mondatokban, de pár szót csak megtanulok addig...

Lesz nagy buli is, hivatalos rá az egész család, anya készít finom ételeket meg süt tortát, amin még gyertya is lesz. Kapok sok-sok ajándékot (anya szerint nem ez a legfontosabb, hanem hogy együtt lesz a család, de én azért már nagyon kíváncsi vagyok!), meg virágokat, és sokan fognak nekem telefonálni, hogy Boldog születésnapot kívánjanak!

Csodálatos nap lesz!

Erika

Apa szerint melléfogtak azzal, hogy Eszternek kereszteltek. A leginkább rám illő név az ERIKA lett volna, a HISZTERIKA.

Kis családom elég rossznéven veszi tőlem az utóbbi időben önállósodási törekvéseimet, vagyis azt, hogy nyíltan, köntörfalazás nélkül fejezem ki mit és mit nem szeretnék! Így hát hisztisnek tartanak. Pedig azt hittem, örülni fognak, hogy erős személyiséggel rendelkezem, öntudatos vagyok, és nem hagyom magam befolyásolni.

Nem könnyű az élet egy tizenegy hónaposnak, az a helyzet. Így is rengeteg energiámba kerül, hogy a sok nem, nem szabad, Eszter, ahhoz ne nyúlj között kicsit is érvényesüljek. De szerencsére elég szelektív hallással rendelkezem, így eljutottam pár tiltott helyre, és megnéztem már hogy mi van néhány vezeték végén... Ehhez azonban nagyon résen kell lennem, mikor szabad a pálya, mert anyáék is elég rendesen rajtam tartják a szemüket.

A baj akkor kezdődik, ha a szüleim - kihasználva a túlerőt - eltávolítanak a tett színhelyéről. Nos, csoda akkor, ha hangosan is kifejezem nemtetszésemet?! Amikor pont egy fontos felfedezés kellős közepén voltam!

Hiszen pont apa szokta mondani nekem, hogy "Eszterem, a szépséged megvan, most már reméljük, hogy okos is leszel!" De hát hogy legyek okos, ha nem hagynak? Mert nem elég hogy tudom, hol a lámpa, vagy tudok pá-pá-t inteni, vagy puszit adni, a tapasztalatból szerzett tudás is nagyon fontos. De hát így nem lesz könnyű... Sem nekem, sem nekik!

A szerek hatása

Ma volt az első szermentes napom, mától tiszta vagyok. Amióta a kórházban voltunk, minden nap kaptam valami -cilint, vagy -micint, antibiotikumot, ilyen-olyan csillapítókat, egy részüket a pillangóba, más részüket meg anya adta a fecskendővel a számba.

De mától vége, most már csak a napi adag C vitaminom van. Kicsit hiányoznak... Olyan finom édesek voltak!

Mindenesetre hatott a sok gyógyszer, hihetetlenül eleven lettem tőlük. Leginkább a mozgásfejlődésem terén vannak fejlemények.

Előszöris megtanultam felállni, ezért minden ami fejmagasságomba esik, remek kapaszkodó. Annyira jó, hogy most már olyan cuccokat is elérek, amiket eddig nem, például fel tudok kapaszkodni a tévé elé, és közelről csodálhatom a sok bácsit meg nénit, akik benne laknak. Vagy elérem a telefont vagy a távirányítót, amit a kanapéra tettek, hogy "biztonságban" legyen tőlem.

Ezenkívül át tudok mászni dolgokon. Anyáék akadálypályát csináltak a nappaliból, dobozokat meg nagy párnákat tettek le a földre, hogy azon gyakoroljak. Biztosan valami tornásznak akarnak nevelni - ha már Ők nem lehettek azok...

Aztán tudok már járni! Na jó, nem egyedül, de ha valaki fogja a kezem elég tűrhető sebességgel haladok. Szerencsére a folyosónk elég hosszú, így van bőven helyünk gyakorolni. Igaz, hogy mászással most már fénysebességgel haladok, de azért a járás az csak járás, így már teljesen emberformám van!


És végül, de nem utolsósorban a sok gyógyszer hatása, vagy sem, de kinőtt az ötödik fogam! De nagyon kínoz a többi is, az az igazság, hogy elég sokat panaszkodom. Főleg éjszaka. A csend, meg a sötétség még jobban elkeserít, és néha úgy érzem, sosem nő már ki az összes... De szerencsére rájöttem, mikor nem fáj: az anya ölében vagy a nagyágyban! Ezért minden éjjel oda követelem magam! Ha nem akar több gyógyszert adni...

A kedvenc játékaim

Még régebb anya írt egy bejegyzést a kedvenc játékaimról. Akkor még hátulgombolós voltam, de hát azóta sok idő eltelt, változtak a dolgok, és újabb kedvenceim lettek.

Ott van mindjárt a legnagyobb közülük a tévé!! Az a hatalmas doboz teljesen elvarázsol. Gondolom azért, mert nagyon sokan vannak benne. Mondjuk én még nem ismerem Őket, de nem baj! És mivel imádom a társaságot, a tévé mellett sosem unatkozom..., vagyis nem unatkoznék, ha a szüleim nem korlátoznának eme újonnan felfedezett játékomban. De megteszik, éspedig úgy, hogy egy varázspálcával, - amit Ők távirányítónak neveznek - egyszerűen eltüntetik szegény embereket a tévéből! Nem számít, hogy gyerekek, állatok vagy idősek vannak éppen benne, csak simán megnyomják a piros gombot és kész! Máris eltűntek. Aztán egy idő múlva veszik a bátorságot és visszajönnek, de már egyre kevesebbszer, és attól félek, egy idő után el fogják kerülni a házunkat, ha így bánunk Velük!

Másik kedvencem - ami ugyancsak emberekhez kötődik - a telefon. Hogy micsoda egy csodálatos találmány ez!!! Fel nem foghatom! Kórházban töltött napjaim alatt volt elég időm rá, hogy felfedezzem igazán mit is rejt az a kis szerkezet. Eddig csak fogaim élesítésére használtam, de aztán mivel a "karantén" miatt senki sem jöhetett hozzánk a kórházba, hát a telefon által tudtunk kapcsolatba lépni mamáékkal meg apával. Még most sem értem pontosan hogy, de valahogy mindenki benne van. Ott nem látjuk, mint a tévében, de halljuk. Apát meg mamát, tatát, Emőkét, és mindenkit, aki akarja. Anya sokszor odatartotta nekem is a telefont, hogy "mondjál valamit, kicsi", de én annyira el voltam foglalva annak tanulmányozásában, hogy hogy is fért abba a kis dobozba bele apa, hogy néhány "Höööö"-n kívül mást nem tudtam mondani.

Ugyanígy jártam a múltkor, amikor Szabi meg belemászott a számítógép képernyőjébe. És úgy beszélgetett apával. Elég kicsi volt a hely, de nem vettem észre, hogy Szabi kényelmetlenül érezte volna magát... Aztán amikor meg élőben láttam, ugyanakkora volt, mint szokott. És én meg elfelejtettem megkérdezni Tőle, hogy hogy is van ez. De azóta hódolója vagyok ennek a masinának is!
A számítógépnek egy másik tartozéka is a kedvencem, éspedig a gombos. Anya és apa is elég sokat szokták ütögetni, és néha nekem is megengedik. Így szoktunk Mátéval egymásnak kódolt üzeneteket küldeni. Hát nem modern dolog ez ?!

Szóval ezek az új kedvenceim! Persze anyáéknál nem aratok nagy sikert, azt mondják ezek a dolgok nem játékok, de hát Ők még a cipők iránti vonzalmamat sem dolgozták fel, sőőőőt, anya megfenyegetett, hogy ha nem játszom a saját játékaimmal, szülinapomra magának vesz csizmát, aztán nyalogathatom a talpát!!!

Hajvágósdi

Anyáék úgy gondolták, gyönyörű fürtjeim nagyon rakoncátlanul hullottak a szemembe,

ezért egy este anya fésűt meg ollót ragadott és megkurtította őket. Íme:

Mondjuk nem ez lesz a fodrászati diplomamunkája, de azért jó lett, és valóban jobban látok!

Kórházi napok

Az egész egy hete kezdődött, amikor reggel arra ébredtem, hogy nagyon fázom, és remegtem, anya pedig azt hajtogatta apának, hogy nagyon forró vagyok, és lázam van, ezért gyorsan hideg vizes törölközőket raktak a lábaimra meg karjaimra. Emberkínzás!

Mivel anya szerint a lázam nem akart csillapodni, és én meg egyre ramatyabbul néztem ki, elindultak velem egy sürgősségnek nevezett helyre. Mindenesetre az úton kicsit magamhoz tértem, apa olyan őrült módjára vezetett.

A sürgősségen egy doktornéni pedig azt mondta anyának, hogy feltétlenül maradnunk kell, nem mehetünk haza, mert beteg vagyok. Doktorok! Semmi jó sem származik Tőlük!

Így történt hát, hogy az utóbbi hetet a kórházban töltöttük. Nem lenne rossz hely, ha nem kínoztak volna állandóan. Kicsit hasonlított a táborhoz, csak nem volt ott apa, de velünk egy szobában volt Ágota, akivel nagyon összebarátkoztam. Őt is sokat kínozták...

Én nem tudom mit akartak megtudni tőlem, egy adott ponton mondtam is, hogy mindent bevallok, csak hagyjanak már békén!! Barbár módszereik voltak!

Alig érkeztünk meg, máris lefektettek, és valami perfúziót adtak, ami igazából nem fájt, csak nagyon unalmas volt, mert öt órát kellett fekve maradjak, amíg csepegett bele a kezembe.

Ott volt például a "pillangónak" nevezett alkalmatosság, amit a kezembe szúrtak, és az meg állandóan szomjas volt, ezért naponta többször hoztak neki inni, és nem tudom hogy csinálták, de mégis nekem fájt. Tiltakoztam rendesen ellene, mindig kiszedtem a kezemből, elhasználtam belőle hármat, két kéket meg egy sárgát. Csakhát ezek a doktornénik rengetegen voltak, és mindig lefogtak, és újat tettek.


Aztán levittek a pincébe, és egy alagúton át bevittek egy sötét szobába, ahol egy hatalmas bácsi valami hideget tett a pocakomra, majd elkezdett csiklandozni. Egy tévén pedig nézte, hogy mi van a hasamban. Biztos azt akarta megtudni, mit nyeltem le.

De a legszörnyűbb az egészben az volt, hogy elvettek a véremből!!! Kiabáltam, hogy adják vissza, hová viszik és mit akarnak vele, de úgy tettek, mintha nem hallanák, csak vigyorogtak nekem, és mondták, hogy "Drága, nem fáj, ne félj!"

És a legrosszabb, hogy ilyenkor anya nem volt ott mellettem, mert a gonosz doktornénik valahová biztos bezárták... Aztán visszaadtak neki, és minden jó volt, mert sokat játszottunk, és állandóan velem volt, nem ment mosogatni vagy főzni vagy takarítani mint otthon. És együtt is aludtunk, egy ágyban, nem kellett a kiságyba mennem. De sajnos egy idő után megint jöttek a fehérruhás nénik, és újra megszúrtak ("megitatták a pillangót").

Szóval, nem egy jó hely ez a kórház, és veszélyes is. Volt ott most valami "karantén", ami nem tudom milyen állat, de nagyon veszélyes lehet, mert alig tudtak bejönni az emberek. Szerencsére az én apukám erős, és egy párszor megharcolt vele, és bejött, hogy hozzon nekünk ennivalót meg játékokat.

Aztán a tegnap apa kiszabadított bennünket, már nagyon untuk odabent, mert csak az angol könyvem, két kocka meg Mortimer volt bent, és anya is már ezerszer elmondta nekem a Sün Balázst meg az Iciripicirit.


Úgyhogy hazajöttünk, és eldöntöttük anyával, hogy soha többet nem megyünk a kórházba!

Cipő-mánia

Imádom a cipőket!
Ez szerintem teljesen természetes, egy lánytól mi mást várna el az ember?!

Eleinte kicsit zavarban voltam, hogy miért nem a csörgőkért, a plüssökért vagy a babákért bolondulok, de aztán egy este anya elolvasta nekem azt a mesét, amelyikben a herceg a CIPŐ által találta meg Hamupipőkét - ekkor megnyugodtam, hiszen itt is milyen fontos szerepe volt a cipőnek!

Egyelőre sajna nincs sok lábbelim (vagy 6-7 pár), de anya szerint ez elég is, tekintve, hogy még nem járok. Mindenesetre gyűjtöm a tapasztalatokat mindenféle cipőről .

Az anya meg apa cipőit lassan teljesen ismerem, úgyhogy nagyon örülök, ha jön hozzánk valaki, például Emőke vagy Piroska mamám, mert nekik mindig olyan szép cipőjük van.

Valamikor elkezdtem megszámolni, hogy mennyiféle van belőle, de még nem jutottam a végére, egyelőre tudom, hogy vannak félcipők, bakancsok, magassarkúk, csizmák, házicipők, papucsok, sportcipők, balettcipők, és mindenikből többféle változat, többféle szín és méret, van lányoknak-való és fiúknak-való...., szóóóóóval nem lesz semmi eligazodni közöttük!

Lakásminőségellenőrző

Majdnem tíz hónaposként azt hiszem, megtaláltam célomat, életem értelmét: én LAKÁSMINŐSÉGELLENŐRZŐ leszek!
Nem egyszerű feladat, biztosan találhattam volna könnyebbet is, például amiről minden gyerek álmodik, hogy orvos legyek, vagy pilóta, vagy elárusítónő, vagy saját cégem legyen, de én már leköteleztem magam ennek a kevésbé sem hálás feladatnak, hogy megtalálom a lakásunk gyenge pontjait.

Munkaköröm a következő feladatokat foglalja magába:

Tisztaság:

- behatolni minden rejtett zugba, megtalálni minden porszemet, szöszt, cérna-, és hajszálat, kenyérmorzsát! Ezen talált tárgyakat tapintással és ízleléssel ellenőrizni.
- a bentlakók és az idegenek cipőjének alapos vizsgálata
- résen lenni, ha anya a szemeteszsákot kint hagyja, azonnal lecsapni rá, és átvizsgálni
- szekrények és fiókok tartalmának feltérképezése
- asztalok, fotelek, székek alá, függönyök mögé behatolni és megtalálni az esetlegesen ott rejtőzködő porcicákat
- a fürdőszobában a vécécsésze és a szemetes tüzetes vizsgálata! Bacilusok kategorizálása természetesen ízlelésvizsgálat által.

Biztonság:

- vezetékek minél erőteljesebb ráncigálása, lássuk meddig bírják alapon
- függönyökkel, asztalterítőkkel ugyanez
- tévéasztalka üvegajtajának ellenőrzése, csapkodásmérővel
- dugaszok, hosszabbítók vizsgálata, lehetőleg a "mennyi nyálat bír el" módszerrel
- akárhonnan akármi lóg ki, gyorsan megfogni, meghúzni

Amint látható, nagyon széles területen tevékenykedem, ezért is jutok ritkábban számítógépközelbe. És persze nem egyszerű, hiszen nem mindenki (értsd anya meg apa) ért egyet az alkalmazott módszerrel, és minden lehető alkalmat megragadnak, hogy munkám végzésében megakadályozzanak.
Például csak úgy, figyelmeztetés nélkül megragadnak, felkapnak a levegőbe, és a helyszínről elszállítanak.
Vagy anya mostanában nagyon gyakran beveti a monstrumot - ami ezek szerint nem csak az én kínzásomat szolgálja... Bezzeg neki szabad összeszedni a port, a szöszt, a hajszálakat!!
És ott van a barátnője, aki a "felmosó" állnéven tevékenykedik. Neki is szabad mindenhová bebújni, és összeszedni, amit a haverja otthagyott... Ejjj, ejjj!

És még mindig vannak itthon zárt ajtók, felfedezetlen területek, és ott van még a két mamám lakása, meg az Emőkééké, meg még ki tudja hová megyünk, és nekem mindenütt ellenőriznem kell, hiszen ez a hivatásom!

Cékla és Paradicsom

Hol volt, hol nem volt, az Óperenciás tengeren is túl, ahol a kurta farkú malac túr, élt két testvér, Cékla és Paradicsom.

Valamikor régen kisegerek voltak, de az AnyaBoszorka elvarázsolta Őket, házipapuccsá, és arra kényszerítette minden áldott télen, hogy Őt szolgálják, és melegítsék a lábát, addig, amíg egy királylány ki nem szabadítja a szolgálat alól.

Telt az idő, múlt az idő, és a két testvér már azt hitte örökre a boszorka fogságában maradnak.

Aztán egy borús, hideg októberi napon jött a boszorka, és a bal lábára húzta Céklát, a jobbra meg Paradicsomot, és dolgoztatta Őket egész álló nap! A munkába belefáradva alig vették észre, hogy csodák csodájára, ott mászkál körülöttük egy királykisasszony!

A házipapuccsá változtatott kisegerek reménykedve néztek Rá, és Ő is tudta rögtön, hogy ezt nem tűrheti, ki kell szabadítania a két testvért, fel kell oldania a varázslatot, hiszen mit ér egy királykisasszony Cékla meg Paradicsom, a két udvari kisegér nélkül?

Ezért akármennyire is irtózott a két kis szutykos papucstól, odamászott hozzájuk, és jól megrágta Őket!

És láss csodát, Cékla is, Paradicsom is megrázta magát, és mocskos, kopott házipapucsból aranyos kisegerekké váltak. Örömükben ugrándoztak, körbetáncolták a királykisasszonyt, és örökre megengedték Neki, hogy bármikor megrághatja és megnyalhatja Őket, amit a kis királykisasszony ki is használ, egész nap vagy Cékla vagy Paradicsom orrát nyalogatja.

Aki nem hiszi, járjon utána!

Jack

Tegnap délután kicsit untuk magunkat apával, így hát elhatároztuk, hogy csinálunk valami hasznosat. Az eredmény egy töklámpás, a neve Jack. Íme:

Hull a hó, és hózik

Ma reggel, alig ment ki apa az ajtón máris küldött anyának egy üzenetet, hogy elmondja: HAVAZIK!

Anya felkapott az ölébe, és rohantunk az ablakhoz, Ő meg ujjongva mutatta nekem: "Nézd, baba, hull a hó!!"

Meresztettem rendesen a szemem, de én semmit sem láttam, ami annyira érdekes lett volna. Csupa sötét volt, és vizes minden, valami apróságok igaz, hogy szállingóztak a levegőben, de én azoktól egyáltalán nem lelkesültem be.

Anya, látva az arckifejezésemet, elkezdte magyarázni nekem, hogy mi is az a hó. Hogy az égből hull, és minden gyönyörű fehér lesz tőle.
És igaz, hogy a hóval együtt hideg is lesz, és több ruhát kell majd magukra vegyünk - ami nagyon unalmas dolog -, de a gyerekek annyira szeretik, mert lehet benne hemperegni, szánkózni meg hógolyózni, hóangyalkákat csinálni.

Anya gyorsan meg is tanította nekem a Micimackó éneket, a refrént már tudom is:

"Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó,
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik!
Hull a hó, és hózik, -zik, - zik..."

És végül, de nem utolsósorban,

... a családom többi tagjai: Emőke meg Laci, a keresztszüleim. Jövőre lesz a lakodalmuk - egész rendes dolognak tartom részükről, hogy megvárták hogy megszülessek, biztosan nagyon jó buli lesz, és örülök, hogy nem maradtam le róla.
Aztán van Peti, aki anya testvére, Ő is keresztapám, mert hogy nézne már ki, hogy csak egy darab legyen belőle?
És Szabi, aki apa testvére, de Ő nem keresztapám. Mert apáék úgy tervezik, hogy majd valamelyik testvéremet fogja keresztelni.
Pedig milyen menő lennék, ha három keresztapám lenne....

Róluk is elmondható, hogy odáig vannak értem.

Emőke az egyetlen keresztanyám. Ehhez méltóan az Ő tiszte az, hogy a legeslegjobban elkényeztessen engem. Elmondhatom, hogy elég jól teljesít! Mazsolának becézett míg picike voltam, és nagyon sokat jön hozzánk, hogy játsszon velem. Nagyon büszke, hogy én vagyok a keresztlánya, és amikor Ő visz sétálni engem, kihúzza magát, és úgy tolja a babakocsit, hogy mindenki észrevegye.

Laci keresztapám az udvari fotós. Nagyon előnyös képeket szokott készíteni rólam. Szerencsés vagyok, hogy van jó fotós a családban, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy lányról milyen fotók készülnek!
Kicsi angyalkának szólít engem, és látszik rajta, ahogy ránézek, máris el van varázsolva.


Ja, és el ne felejtsem Maját, Emőke meg Laci kutyáját, hiszen Ő is családtag. Kis husi kutyus, imádom, csak anya nem enged túl közel hozzá egyelőre, de megígérte, hogy majd ha kicsit növök, hempereghetek vele a fűben.


Peti keresztapám azóta szereti a kisbabákat, amióta én megszülettem. Eleinte kicsit félt felvenni engem, mert azt mondta, hogy törékeny voltam, de most már nem fél, és - bár kicsit ritkán találkozunk - szívesen játszik velem.


Szabi a dániai nagybácsim, aki már nem is dániai, de azért a név rajtaragadt. Nagy felelősséget érez azért, hogy minél hamarabb megtanuljak valami idegen nyelvet, leghamarabb az angolt, ezért amikor először találkoztunk, és én azzal fogadtam, hogy Hey!, nagyon megörült, hogy én már beszélek angolul.
Amikor én megszülettem, Szabi éppen még Dániában volt, ezért apa interneten keresztül közvetítette Neki a fontosabb eseményeket, a fürdetést, vagy az ébredéseimet, vagy ahogy játszom. Szerintem ez olyan modern dolog!

Mászok

Talán ezt így olvasva egyáltalán nem tűnik nagy dolognak, viszont számomra mintha kinyílt volna a világ.
Egész nap csak jövök-megyek, mindent megfogok, megkóstolok.
Kellett kis idő, míg rájöttem, hogy valójában a mászást ÉN csinálom, tehát oda mászhatok, ahová csak kedvem tartja, vagyis apa cédéihez, a kábelekhez, a fényképekhez, a kisasztalhoz, a teraszajtóhoz, a virágokhoz, és még folytathatnám...
De most már teljesen tudatában vagyok képességemnek, amit ki is használok rendesen. Amióta tudok mászni rengeteg újdonságot fedeztem fel, amit a szüleim eddig rejtve tartottak előttem. Most már simán eljutok anya vagy apa házipapucsához, amikor csak akarok, és ha szerencsém van, és nem veszik ezt észre jól meg is rághatom! Azt hiszem eddig ennek örülök a legeslegjobban.

Be kell ismernem, hogy kicsit igaza volt anyának, amikor biztatott, hogy másszak, mert az jó dolog. Most már lehet, hogy Ő nem gondolja így...


Persze meg kell említenem azt a sok dicséretet is, amit kaptam mióta mászok, csodámra jár a család! És ez olyan hízelgő!! Szeretem amikor dicsérnek!

És jól sejtettem..., örülnek, persze de már hallom, ahogy a hátam mögött suttognak, tippelgetnek, és fogadásokat kötnek arról, hogy "vajon mikor fogok elindulni?"

Jöhetnek a konfettik,

..., a gratulációk, az ovációk! Hurrá, hurrá!

A mai naptól hivatalosan is MÁSZOK!!! Pillanatok alatt tolom fel a fenekem, állok négykézlábra, és tartok tántorítatlanul a cél felé.

Reszkessetek kábelek, fiókok, szekrények, polcok, és végül, de nem utolsósorban, anya!! Csak bírd tartani velem az iramot...

Megúsztam

Annyira örülök!! Anya nem visz doktornénihez!

Rengeteget lobbiztam ezért, és picit engedtem én is, így megegyeztünk. És hála és köszönet anya minden barátjának, akik nyugtatták, hogy nincs semmi bajom!

Mászni még mindig nem akarok (tudok?), helyette felülök, és kapaszkodva felállok.

Úgyhogy no para, nem maradok örökre fekvő kisbaba!!

Háromnegyed év

Azaz kilenc hónap. Ennyit tudok magam mögött. Úgy gondolom, ez elég ahhoz, hogy elmondjam, tudok valamit az életről.

Tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy ÉLNI JÓ!!!

Jó, mert van anya meg apa, meg a család. Úgy vettem észre, hogy nekik életcéljuk az, hogy engem boldoggá tegyenek.
Állandóan viccelődnek meg bohóckodnak nekem, énekelnek, magukra kötöznek és visznek sétálni meg kirándulni, elvisznek más babákhoz barátkozni, és vesznek nekem sok sok játékot.
Imádom például a locsit, a habokkal meg a kis sárga kacsával, meg a hancúrozást locsi előtt. Imádom, amikor reggel én ébresztem apát hangos hőőőő-zések közepette. Imádom, amikor anyával együtt alszunk, és anya verset mondd nekem.
Imádok enni!! Az a sok finom falat, amivel anya jóllakat engem... És információim szerint ez még csak jobb lesz!
Imádom, amikor apával zenét hallgatunk, vagy amikor felvesz a nyakába, és úgy megyünk a lakásban körbe.
Nagyon szeretem, amikor sokan jönnek hozzánk, és mindenki rám figyel, és egyik ölből a másikba mehetek.

Persze, tudom, az élet nem fenékig tejföl, mert ott vannak például a szülői elvárások, amiknek azért meg kellene felelni, de hát egy széles mosollyal sok mindent el lehet intézni az ősöknél. Rögtön elnézőbbek lesznek! Így van ez a tiltásokkal is. Csak egy jól irányzott pillantás, és máris az van, amit ÉN akarok. Hát csoda, hogy nem tudnak ellenállni nekem?

Mamák - Taták

Ha már írtam apáról meg a dédikről, - a sértődés elkerülése végett - folytatom a család többi tagjáról szóló bejegyzés-soroztatok. Következik a nagyszülők bemutatása:

Van belőlük négy darab, két nagymama, és két nagytata.

Persze mind a négyüknek én vagyok a kedvenc unokája (az már csak mellékes, hogy az egyetlen is), és ehhez méltóan versengenek, hogy ki járjon leginkább a kedvemben.

Kati mama és Laci tata az anya szülei. Teljesen megfertőzte Őket is az "Eszter-őrület", olyannyira, hogy ha anya nem rólam beszél, oda sem figyelnek rá, vagy ha épp telefonon beszélnek, az első kérdésük mindig a hogylétemre vonatkozik. De hát szerintem ez természetes is!
Velük maradtam először egyedül, amikor egyszer anya meg apa bevásárolni mentek.

Kati mama amikor hozzánk jön, mindig legszívesebben az ölében tartana. Szokott nekem mondókázni meg énekelni, meg lovagoltat a térdén. Legnagyobb öröme, amikor épp fürdésidőben jön hozzánk, és megcsodálhatja a sonkáimat. Én nem vagyok annyira büszke rájuk, de Kati mama mindig olyan ovációval fogadja, hogy engem is mosolyra késztet.

Laci tata fő ismertetőjele a szakálla, amivel mindig szokott engem csiklandozni. Általában értékelem az igyekezetét. Sajnos pont a szakáll miatt volt némi összetűzésünk, mert pár hétig nem láttam, és amikor hozzánk jött, hirtelen nem ismertem meg, és sírva fakadtam. Szegény tata, látszott rajta, hogy nagyon megbántódott, úgyhogy összeszedtem magam, és egy széleset mosolyogtam rá. Laci tata mindig biztat engem, hogy nőjek egy kicsit, mert akkor majd mehetek vele sétálni az erdőbe, és szedünk majd gombát, és megmutogatja az állatokat is.

Piroska mama és Dénes tata az apa szülei. Velük utaztam először, amikor hazahoztak minket a klinikáról. És azóta is nagyon sokat szoktunk együtt kirándulni.

Piroska mami engem tündérkirálykisasszonynak szokott becézni. Ez a leghosszabb becenevem eddig. Amikor az ölébe vesz, rögtön a gyöngyeire vetem magam, mert Neki mindig van a nyakában. Sajnos ezt Ő annyira nem értékeli, és általában már ha meglát leveszi... De mindig megígéri, hogy ha majd növök, vesz nekem is olyanokat.

Dénes tata nagyon sokmindent megenged nekem. Például vezethettem már az autóját, meg náluk az összes tükröt összetapogathatom. Nagyon örül, amikor adhat nekem valami ennivalót, de sajnos anya eddig csak a kenyérhéjat engedélyezte. Tata Benji-nek becéz engem, ahogy régen a lányát. Látszik, hogy rendesen teret hódítottam...

Ultimátum

Ajajj, bajban vagyok!! Anya ultimátumot adott nekem, a mászást illetően.

Azzal fenyeget, hogy ha 30-ig, vagyis 9 hónapos koromig nem kezdek el mászni, vagy legalább kúszni, elvisz doktornénihez.

A legrosszabb az, hogy anya azt nem mondta, hogy mit fog az a doktornéni csinálni velem. Már bizalmatlan vagyok vele szemben, a múltkor is abban reménykedtem, hogy megszabadít a monstrumtól, de neeeeem!!! És ha emlékezetem nem csal, volt rá példa, hogy valami szúrós dologgal bökött meg.

Azt hiszem, pánikolok!!!!

Még csak 2, azaz kettő napom van hátra. Mit csináljak??? Segítsetek!!! Valaki mondja meg, hogy kell azt a mászást csinálni!!!

Dédik

Lécfalván laknak az én dédszüleim, vagyis ahogy anya magyarázta, Ők az Ő nagyszülei, meg a Kati mama szülei. Huhhh, ez nagyon bonyolult... Hogy lehetnek egyszerre szülők, nagyszülők és dédszülők???
Nem értem...

Ők azt hiszem már nagyon öregek, és azért voltunk náluk, mert déditata ma töltötte a 80-ik évét! Nem semmi! Látszik is rajta, hogy már régóta született, mert szegény kicsit sántikál, meg csak kevés ideig tud felvenni az ölébe, mert azt mondja, hogy nehéz vagyok. De azért jól lehet Vele szórakozni, mert burrogtunk ketten, meg kacagtunk, meg megmutogatta a tyúkokat meg a malackákat, és a kutyuskát biztatta, hogy ugrándozzon nekem.


A dédimamán annyira érdekes, én ilyet még sosem láttam, Neki fehér a haja!! És mindig megengedi, hogy megfogjam. Ő is nagyon nagyon odavan értem, csak Ő kicsit sajnál engem, mert anya nem ad nekem abból a levesből, amit Ők esznek, meg nem készít jó, finom tejföles krumplipürét. Gondoltam, akkor hátha meggyőzi anyát és ma végre azt is megkóstolhatom, de sajnos anya hajthatatlan volt, és csak a mára elkészített karalábéfőzeléket kaphattam... Kár!


Kárpótlásul azonban dédimamám előkereste azt a kis hintalovat, ami még az anyáé volt, amikor még Ő volt kicsi (az vajon mikor volt, és én hol voltam???). Ezen aztán kedvemre hintázhattam, nagyon jó volt!



Olyan jó, hogy vannak a dédik is nekem, mert Ők annyira de annyira szeretnek, és elkényeztetnek, és anyától csak azt kérik, amikor oda megyünk, hogy hozzon rólam fényképet, hogy egész nap csodálhassanak.

Mondjuk meg is értem Őket...!

Az én Apukám

Már régóta készülök rá, hogy leírom APA dicséretét, mert ilyen apukája, mint nekem, nincs senki másnak! Ez tuti!!

Kezdeném rögtön azzal, hogy az én Apukám alig várta, hogy megszülessek!

Amikor még anya pocakjában voltam, apa biztos volt, hogy kislány leszek. És már alig várta, hogy meglásson, ezért bement anyával a klinikára, és fogta a kezét, amíg megszülettem. Amikor meglátott, nagy büszkeség töltötte el - pedig nem voltam egy hétszépség akkor, és gyorsan készített néhány fényképet, hogy az ismerőseinek is eldicsekedhesse, hogy Neki milyen szép lánya van!


Aztán, tudom azt, hogy az én Apukám nagyon bátor!

Mert nem hagyott minket egyedül anyával, amikor születtem. Ez azért nem semmi. Ezért nagyon büszke vagyok Apára!!
És Apa mindig megvéd engem, ha például egy darázs közeledik, vagy egy szúnyog.

Az én Apukám szórakoztató!

Apa mindig gondoskodik arról, hogy ne unjam magam. Sokat játszik velem kukucsosat, meg ideadja a távirányítót, megmutogatja a virágokat. De amit legjobban szeretek az az, amikor zenét hallgatunk együtt. Ilyenkor mindig az ölébe vesz, és sétál velem fel alá a szobában.
Amikor nagyon jókedvünk van, Apával szoktunk a nagyágyban hancúrozni, és egymáson kacagunk.
Apa néha még azt is megengedi, hogy hozzányúljak a kábeleihez!


Általában elég nekem, ha csak meglátom Apát, máris fülig ér a szám.


Az én Apukám majdnem olyan, mint anya!

Amikor picike voltam, volt olyan, hogy csak Apánál nyugodtam meg. Annyira szerettem, ahogy a karjába vett, és sétálgatott velem, közben meg dúdolászott. Olyan erős volt!
Apa meg is szokott etetni, amikor anya nincs itthon, vagy más dolga van. Apa szokott pelust is cserélni - na ezért külön tisztelet Neki -, ez azért már elárul valamit, nem?!
Apa szokott magán vinni, amikor kirándulunk, de szoktunk babakocsival is sétálni ketten, amikor anya elmegy tornázni.

Az én Apukám nagyon megértő!

Apa sosem siettet. Például mindig mondja anyának, hogy majd elkezdek én is mászni, ne aggódjon! Vagy amikor esténként én nem akarok aludni, anya meg akarja, hogy aludjak, Apa mellém áll, és kivesz a kiságyamból.

Mindezek mellett azonban, a legjobb tulajdonsága az én Apukámnak, hogy nagyon szeret engem!

Demonstráltunk!

Annyira tetszik ez a szó!!!

Igazából még nem tudom pontosan mit jelent, de apa ezt használja arra, amikor mi anyával a tegnap a parkban sétáltunk Gergővel, Sárával, Danival meg Izsóval meg az anyukáikkal (és a Dani apukájával), és mi, a gyerekek mind a szüleinken lógtunk, Dani meg Gergő kendőben, Izsó meg én mei tai-ban, Sára meg háti hordozóban.


Szerintem nagyon szépek voltunk, mert az emberek a parkban megnéztek minket, és meg is állítottak, és kértek tőlünk olyan papírt, amin írta, hogy miért jó az, ha a baba az anyukáján vagy apukáján van felkötve.
Egyes nénik nem igazán értették a dolgot, és furán néztek anyáékra, hogy miért kínoznak minket azzal, hogy magukra kötöznek, és miért nem hagynak rugdalózni a babakocsiban? Ezen jót mosolyogtunk, mert úgy látszik Ők még nem hallottak arról, hogy mi mennyire szeretjük ezt!

És az útjavítós bácsik is a segítségünkre siettek, - bizonyítandó, hogy nem csak kényelmes, de praktikus dolog is a hordozás - gyorsan ástak jó néhány lyukat az utcába meg a járdába, így a babakocsis anyukák meg nagymamák elég nehezen tudtak közlekedni, és végre megértették, hogy miért olyan egyszerű az élet, ha anya/apa hátán/hasán lógunk!

Sajnos ma már nem mentünk demonstrálni a parkba, de kárpótlásul anya elvitt újra találkozni a barátaimmal. A nagy locsihoz mentünk, de nem fürödhettünk, mert anya azt mondta, hogy otthon hagyta a fürdőruháját (ez mondjuk kicsit homályos nekem, mert én sem fürdőruhában szoktam locsizni...).
No, de legalább játszottam egy jót, amíg anyáék beszélgettek, és megkaptam végre a csini borostyánláncomat (köszi Izsó anyukája!) Anya szerint ez a lánc nem csak szép, de hasznos is, ezentúl koncentrálhatok a mászásra, mert a fognövesztés nem fog fájni. No, kíváncsi vagyok...
Mondjuk az biztos, hogy annyira jól áll nekem, teljesen megszab... Íme:


Miután anyáék befejezték a beszélgetést, kipróbáltunk egy babaerszényt, ami nagyon kényelmesnek bizonyult! A többiek kendőt meg mei tait próbáltak, de aztán eljött az alvásidőnk, és egyszerre kezdtünk panaszba, így mindenki hazament.


Nekem nagyon jól telt a Nemzetközi Babahordozó Hét, és biztos, hogy anyával jövőre is részt veszünk majd!

A negyedik

Nemzetközi Babahordozó Hét

Anyával úgy gondoljuk, jó lenne, ha a városban még többen megismernék a hordozókat, ezért jövő hétfőn, a Nemzetközi Babahordozó Hét keretein belül más babákkal meg anyukáikkal Sepsiszentgyörgyön is közös sétára indulunk.

Találkozunk szeptember 21-én, 17.00 órakor a központi parkban, a pavilonnál, onnan indulunk és körbejárjuk a központot.

Aztán szeptember 22-én, 12.00 órakor a FER baba-mama-papa klubban (az uszoda első emelete) a hordozás lesz a téma. Ki lehet majd próbálni hordozóeszközöket, beszélgetünk arról, hogy miért jó nekünk meg az anyukáinknak, apukáinknak az, ha hordoznak.

Várunk kicsi és nagy babákat egyaránt, mindenkit, aki többet szeretne megtudni a babahordozás előnyeiről.

Én biztosan ott leszek, és ha eljösztök, kipróbálhatjátok a csini narancssárga mei tai-omat...

Mostanában

Kezdeném azzal, hogy kinövesztettem a harmadik fogamat is. Nem semmi munka volt, az biztos.
Persze a dolog lázba hozta az egész családot, leginkább anyát. Félóránként vizslatta a számat, hogy megnézze, kibújt-e már. Alig várta, és éjjelente is többször felköltött, hogy megnézze (persze szerinte a dolog fordítva történt, azaz én költöttem őt, de ez nem igaz), aztán a tegnap végre, végre megtörtént!!

Itt az ábra:
A betegségből is meggyógyultam, sajnos anya meg apa elég sokáig kínozott a monstrummal, és a doktornéni sem tiltotta le őket a használatáról, sőt, bátorította. Felháborító!!
És mintha ez nem lett volna elég, még azt is feladatul adta anyáéknak, hogy "tornáztassanak".
Mert szerintük már kellene kúsznom vagy másznom vagy felállnom!!!
Ezeknek soha sem elég, úgy veszem észre.
Nem értik meg, hogy a fognövesztéssel vagyok elfoglalva??

Ennek következtében sajnos vége a jó világnak, - amikor a puzzle szőnyegemen körém rakták az összes játékomat, és azt vettem el, amelyiket akartam, - most az van, hogy a nappaliban a pokrócon jó messze teszik a játékokat, a sütis dobozt vagy az apa karóráját motivációként, és biztatnak, hogy másszak oda. Na nehogy már!!! Addig amíg én nem akarom, úgysem!!!
Helyette kifejlesztettem egy másik haladási módot, éspedig a gurulást, mivel forogni már profin tudok. Mindig eljutok az Ikea katalógushoz, az a kedvencem, úgyhogy egyelőre ez nekem elég.

Persze a család megállapította, hogy "lusta" kisbaba vagyok, - szerintem nem, na de ha ettől ők boldogok, ám legyen. Igazából tényleg nem sietek sehová, van időm bőven.

Nagyon kíváncsi vagyok, hogyha majd megtanulok mászni, mi lesz a következő témájuk???

Kérés

Apa, anya!!! Új bútort akarok a szobámba!!!

Leszokóban

Eldöntöttem! Leszokok! Most már jó pár napja nem gyújottam rá egy cumira sem. Már egy ideje, amikor meg is tettem, olyan kiváncsi lettem, hogy anya a rózsaszínt vagy a zsiráfosat adta a számba, hogy mindig kivettem, és sajna nem sikerült visszatenem.

Mér régóta téma ez nálam, végülis sosem voltam egy megrögzött cumis, úgyhogy gondoltam nem hódolok többé ennek a szenvedélynek.

Persze nem megy olyan könnyen a dolog, néha nagyon megkívánom, leginkább amikor nyűgös vagyok, vagy el akarok aludni. Úgyhogy azt találtam ki, hogy egy nagyon kézenfekvő dolgot teszek ilyenkor, az ujjamat szopom.

Ez azért kényelmes nekem is meg anyának is, mert ha ki is esik a számból, mindig vissza tudom tenni magamnak, nem mint a cumit, amit általában fordítva sikerült a számba vennem.

Azért szeretem még az ujjamat, mert sok van belőle, bár a kedvencem az a második, és abból is kettő van, úgyhogy ha az egyiket megunom, rögtön vehetem a másikat, vagy ha fordítom a fejem mindig szembetalálkozok valamelyikkel.

És nem utolsósorban, szerintem jól is áll nekem...

P.S.: Apa, szerintem Te is szokjál le a cigarettáról, és az ujjadat szopjad helyette!! Puszi.

Ilyen voltam egy évvel ezelőtt

- a fejem körfogata -

- újra... -

- a pocakom -

- na ezt pontosan én sem tudom, asszem a testem elölről... -

- na...:) mi lehet az? ...először mutattam meg, hogy lány vagyok -

- itt a doktornéni a combcsontom hosszát mérte -

- a szívritmusom -


- itt meg unalmamban szopom az ujjam -