2011. február 20., vasárnap

Közmondás

0 megjegyzés
Ki korán kel, egész nap nyűgös lesz.

2011. február 15., kedd

Válaszok rámenős szülőknek

0 megjegyzés
A szülőkkel az a baj, hogy túlságosan rámenősek és kitartóak.
Mindig mindent tudni akarnak - hol járok, mit csinálok, mihez nyúlok, és ha véletlenül (vagyis az esetek többségében) nem tetszik nekik az, amiben sántikálok rámszólnak, hogy hagyjam abba.

De hát a szülők már csak ilyenek, ezzel gondolom mindenki így van.

Megváltoztatni nem tudom, viszont fejlesztem a technikákat, amikkel lerázzam Őket. Természetesen az alább leírt módszerek bármelyike alkalmazható anyával, apával, mamával, tatával vagy bárkivel aki terveink kivitelezésében akadályozni próbál.

Nagyon fontosnak tartom ezeket a technikákat, hiszen néhány jól irányzott gesztus, mimika vagy szó sok mindenre képes.

1. Az első és legősibb módszer az "egyik fülemen be, másikon ki" elnevezésű, amelynek lényege, hogy hagyjuk csak beszélni anyát/apát/stb, hátha egyszer rájön, hogy nincs akinek, megunja és abbahagyja. Ez a legegyszerűbb védekezési technika, nem igényel semmiféle befektetést, fejtörést.

2. Ennél a módszernél a fizikai kondíció a lényeges, ugyanis itt azt csináljuk, hogy fogjuk az általunk megszerzett, de a szüleink által tiltott tárgyat, és szaladunk vele, amerre csak látunk, remélve, hogy szüleink már elég korosak ahhoz, hogy utol ne érjenek.

3. A következő technika is nagyon régi, és egyszerű is, de szükséges hozzá némi lelkierő, hogy szembeszálljunk a szüleinkkel. Fontos, hogy amikor ránk szólnak, egy határozott mozdulattal megfordulunk, szembenézünk velük és egyszerűen azt mondjuk, hogy "Nem!"

Majd visszafordulunk, és tesszük továbbra is azt, amiben megzavartak, mintegy jelezve, hogy részünkről a vita lezárva.

Ha a szüleink megpróbálnak visszaélni a hatalmukkal és erőszakkal távolítanának el a tett helyszínéről, ugyancsak alkalmazhatjuk a fent leírt technikát, de most hagyjuk el a szembenézést, helyette kiabáljuk, hogy "nem, nem, nem" amilyen hangosan csak tudjuk, kezdjünk eszeveszett kapálózásba minden végtagunkkal, és dobjuk le magunkat a földre. Hatásos!

4. Továbbfejlesztve az előbbit, ez a módszer kifinomultabb, itt már tudnunk kell pár szót.

Én a következőket használom szüleim "Mit csinálsz, Eszter? Kérlek tedd le azt, Eszter! Gyere ki onnan, Eszter! stb." kérésére:
békén!
nugi! (nyugi)
Ettej dogom! (vagyis Eszternek dolga van)
Ettej néz!
tátékom!
(vagyis: az az én játékom!)

Ezeken az egyszerű megnyilvánulásokon sokat dob a hangerő, ha haragosan nézünk, ha mutatóujjunkkal a felszólító személy fele mutatunk, na és persze a sírás.

Hasonló technikák kifejlesztésének igazából csak a fantáziánk szab határ
t. Na meg a szókincsünk.

De megéri próbálkozni!



A fent leírt módszerek egyikéért sem vállalok garanciát!

2011. február 12., szombat

Conspiracy theory

1 megjegyzés
FIGYELEM!

Ez a bejegyzés 12 éven aluli olvasóimnak csak szülői felügyelet mellett ajánlott!

Ez a bejegyzés gyenge gyomrú olvasóimnak egyáltalán NEM ajánlott!

Ebben a bejegyzésben durva kínzóeszközök kerülnek bemutatásra!


Minden ember életében elérkezik az a pillanat, amikor vége egy csomó jó dolognak. Ezek közé tartozik az, hogy kiságyban alszunk, hogy cumisüvegből isszuk meg a reggeli meg az esti tejadagunkat, hogy babakocsival tologatnak minket innen oda meg onnan vissza, valamint ezek közé tartozik az is, hogy a pelenkába végezhetjük kisebb vagy nagyobb dolgainkat.

Most már egyre biztosabb vagyok abban, hogy összeesküvés áldozata lettem.
Meg akarnak szabadítani a kakiimtól.

Ehhez egy BILI-nek nevezett kínzószerkezetet használnak, amire gyanútlanul ráültetnek, mintha csak szórakozás lenne az egész, majd mikor kényelmesen elhelyezkedtél, azt mondják: "Na, most nyomjad a kakit!"

Hogy micsoda?! A kakit? Oda bele? Na neeee!

Ezt látván a szüleim próbálnak kompromisszumot kötni, és azt mondják, hogy megelégszenek egy pisivel is.
Ha véletlenül jól kapják el a pillanatot és pont akkor
dön a pisi, olyan örömködést lerendeznek, hogy csak! Ha meg épp kaki dön, még mamáékat is fel kell hívni, hogy elmondjuk.

A dolog igazi kínzás része pedig még csak most következik: annyira örülnek a pisimnek vagy a kakimnak (mintha nem kapnák meg a pelenkában is)..., amikor meg valahogy kijön, mit csinálnak vele??? E L D O B J Á K !! A vécébe. Szörnyűség!

Ahogy a szavaikból kiértettem, ők ezt teljesen jogosnak hiszik, szobatisztaságnak nevezik, és elvileg az én koromban már elvárható lenne.
Na most komolyan... a szoba tisztasága..., hát arról gondoskodjon csak anya a monstrummal. Én nem mondom, néha sinálok dendet, de a házimunkát nem sózhatják rám!


Amúgy is, ha a pelusba végzem a dolgom nagyobb lesz a tisztaság, úgyhogy a bilibe kakiljon csak a kutyus!!




2011. február 1., kedd

Szóltam!

0 megjegyzés
Anya a kávéscsészéket törölgeti...

Én: Jajjj! Anya töl!