Amikor megérkeztünk kezdődött a kipakolás - a szekrényeket, a játékaimat, az edényeket, a ruhákat, de még a nem használatos dolgokat is kipakolták anyáék. Ez jelenti azt, hogy odaköltöztünk.
Igazán nem panaszkodhatom, ez egy csudajó hely! Van nagy udvar, homokozó, hinta. Mintha a játszótérre költöztünk volna. Még saját medencém is van!
A házba meg sok lépcső vezet, aminek külön örülök, mert a lépcsőházban sosem mászhattam kedvemre a lépcsőket. Van már saját kutyánk is, Nevesincs. Volt egy cicánk is, de elmenekült (anyáék szerint nem bírta a bánásmódot, amiben részesítettem - pedig én csak húztam a farkát, meg a fülét..., a cicák szeretik azt, nem?).
Persze az élet nem csak játékból áll, dolgoznom is kell - a fiókok kipakolása naponta többször a szüleim szerint nem elég kimerítő feladat - így hát minden reggel hajnalosan összeszedem a fáról lehullott diókat:
Abban, hogy most itt lakunk az is a jó, hogy sokszor jönnek hozzánk mamáék, és itt is alszanak, és reggel tata visz az Ő ágyukba és ott ihatom meg a tejem. És a reggelek is jobban indulnak, mert tatával reggeli tojná(zunk). Ez szerintem nagyon jó móka. És sokszor jönnek hozzánk gyerekek is, és mindannyian velem akarnak játszani. Fogják a kezem és visznek magukkal mindenfele.
Zsombit is nagyon szeretik a gyerekek, versengenek azért, hogy ki tologassa a babakocsiját. Igazából szerintem csak álca az, hogy azért költöztünk ide, hogy apa tudjon a bimbam-ban pédikálni, szerintem Zsombi intézte az egészet, mert nem smakkolt neki a tömbház, jobb inkább a friss levegőn szundikálni...
Minden esetre az elköltözés nagyon jó dolog, és majd ha itt megunom, szólok apáéknak, hogy költözzünk el újra!
