Hallottam már azt a mondást, hogy az építész háza ázik be a leghamarabb, ott a legtöbb a javítanivaló - ezt egyébként nem kommentálom, nem szeretnék vitába keveredni Dénes tatával, nos valahogy így jártunk mi is a Zsombor keresztelőjével. Annyira közel vagyunk a templomhoz, amennyire csak lehet, éppen benne nem lakunk, és pap is van kéznél éjjel-nappal, mégsem keresztelődött meg az öcsém eddig még, mert azt mondják a szüleim, hogy azt meg kell szervezni.
Hogy Zsombornak ruhát kell venni, hogy a vendégeknek enni kell adni, hogy a vendégeknek éjszakai szállást kell biztosítani, satöbbi, satöbbi. Jellegzetesen felnőttes túlkomplikálása a dolgoknak. Végül aztán anyáék a legegyszerűbb megoldást választották, és oda mentek, ahol a vendégek vannak, vagyis mamáék falujába. Vagy városába. A nevét is tudom. Szentgyölgyle.
Kocsiba bepakol, két órát autózik, Szentgyörgyre megérkezik. Nagyon egyszerű. Kezdődhet a buli!
Előtte azonban egy kis fotoshooting erejéig levonultunk az udvari fotóshoz, aki szerencsénkre pont a keresztapám, hogy megörökítsen engem - elsősorban - és az öcsémet. Volt kinti fotózás, benti fotózás, pancsolós fotózás, egyéni és családi fotózás is.
Aztán másnap, hogy el ne felejtsük miért is jöttünk ide, ünnepélyesen bevonultunk a templomba (én ünnepélyesen és szokásomhoz híven elaludtam), és megkereszteltük a Zsombor névre hallgató öcsémet, akinek Szabi, Tihamér és Imola valamint Attila meg Tündi lettek a keresztszülei.
Előtte persze volt egy kis összekülönbözésem a szüleimmel, akik nem értik meg, hogy nem szeretek kimaradni dolgokból, és főleg nem szeretem, ha valaki más van a főszerepben, ezért amikor mondták, hogy megyünk a templomba, megkeresztelni Zsombit, szóltam, hogy "Engem is!". Ők mondták, hogy de én már meg vagyok keresztelve, és ezen vitatkoztunk majdnem a templomig, amikor is röviden és frappánsan azzal zártam le a vitát, hogy "Én megkeresztelem magamat!" Ezen a szüleim jót mosolyogtak, sajnos még mindig nem vesznek elég komolyan...
A templomi szertartás után, ahol Zsombi a szüleim szerint lényegesen kevesebbet sírt, mint én annó - bár szerintem csak a memóriájuk zavaros - jót ebédeltünk, jót játszottunk Borbálával és más társaságból levő gyerekekkel, és jót mérgelődtem azon, hogy sokkal kevesebb ajándékot kaptam, mint Zsombi. De amikor hazaértünk, úgyis elvettem tőle az összeset!
