2010. november 15., hétfő

Megbuktak

0 megjegyzés
Anyáék. Az eszterantó nyelvvizsgán.

Szégyen!

Pont ők. Azt még elnéztem, hogy a nagyszüleim hadilábon állnak vele, mert hát mostanában ritkábban találkozunk, de anya meg apa! Egész álló nap ezt gyakoroljuk, de holmi házimunkára meg azanyagiakelőteremtésére való tekintettel nem figyelnek rendesen, és sokszor van, hogy mondok valamit, Ők meg csak néznek bambán, és találgatnak, hogy mit is akarok!
Nem tudom, hogy tudták elvégezni az iskolát meg egyetemet, ha egy ilyen egyszerű dolgot nem tudnak megtanulni.

Néha meg próbálják takargatni a nemtudásukat, és hümmögnek nekem, meg mondják, hogy "igazad van", de rajtam nem fognak ki, amíg meg nem ismétlik azt, amit mondtam, nem megyünk tovább.

Nem könnyű nekem, kitartani a magam nyelve mellett, mert ott vannak a szüleim meg a nagyszüleim, akik azt szeretnék, hogy az Ő nyelvüket, a magyart beszéljem, ugyanakkor már románul is tanulgatok, mert az oviban is érvényesülni akarok (a da-da már prímán megy).

Úgy gondolom, ha nekem ez így egyszerre megy, Ők is odatehetik magukat.
Talán a pótvizsgán átmennek...

2010. november 14., vasárnap

Szóltam!

0 megjegyzés
Anya: - Hogy hívnak?
Én: - Ettej.
Anya: - Milyen Eszter?
Én: - Fiú!

2010. november 7., vasárnap

Szóltam!

1 megjegyzés
Új rovat indul a blogon, amelyben szellemes megjegyzéseimet fogom (papírra) webre vetni, ugyanis egyre gyakrabban nyilvánulok meg szavakban is. Rögtön el is mesélek kettőt belőlük:

Tegnap jöttünk haza a nagyszülőknél töltött őszölésből. Már nagyon fáradt, éhes, szomjas és nyűgös voltam, amikor anya szólt, hogy mindjárt hazaértünk, nézzek előre, mert ott látszik a templomunk tornya. Én meg rászóltam az autóra:
- Brümi! Dojsan!

Apa egy rendezvényen volt, amiről hazaérve mesélni kezdett. Elmondta, hogy milyen volt, és hogy ott volt Borbála, egy kis barátnőm is, akit elég rég nem láttam. Én nagyon örültem neki, és kiabálni kezdtem, hogy Bojbá, Bojbá! Apa mosolyogva kérdezte:
- Én nem hiszem, hogy emlékszel Rá! Hogy néz ki?
Én: - Szép!