Már egy ideje foglalkoztat ez a dolog, úgyhogy ideje szentelni neki egy bejegyzést.
A mi családunkban elég könnyen megértjük egymást, mert mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük. Anya és apa meg a mamák, taták és szerencsére Emőke meg Laci is. Szabi több nyelvet is beszél, és feltett szándéka, hogy megtanít engem is például angolul. De egyelőre velem csak magyarul próbálkozik.
Azért nagy mázlim van, hogy pont egy olyan családba születtem ahol ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én. Mert például a szomszédunkban többen is máshogy beszélnek. Mi lett volna, ha oda születek??? Hogyan értettük volna meg egymást??
Sehogy! Mert a múltkor is egy néni a bevásárlóban nagyon szeretett volna beszélgetni velem, és nagyon mosolygott rám, de én bizony semmit sem értettem abból, amit mondott.
Tény, hogy annak is kellett idő, hogy anyáékat megértsem, de a másik nyelvvel nehezen boldogulok, pedig ott vannak a román barátaim, Dávid a harmadikról, Dávid az első emeletről, vagy Luca, de hiába próbálnak velem beszélgetni, egyelőre csak nonverbálisan kommunikálunk.
Imádok enni. Azt szeretem nagyon az evésben, hogy a befektetett munkának eredménye is van. Például olyan kellemes érzés tölt el, amikor megraktam a pocakomat. Nem is beszélve arról a sok változatos, finom ízről, amit egyévessé válásom után megismerhettem. Mostmár annyi sok mindent ehetek, majdnem mindent amit anya meg apa. Csak az édességeket nem... Sajnál is ezért nagyon a dédimamám.
De az evés igazából nem is munka nekem, hanem szórakozás. Mert miután már jóllaktam, jöhet a móka. A kenyérkatonák ledobálása a földre, hajzselézés vajaskenyérrel, vagy annak tanulmányozása, mekkora kárt okoz a 9 darab fogam az ebédnek.
No, de igazából nem is magamról akartam írni - de hát alig tudom megállni... -, és nem az én gyönyörű pocakomról, hanem az anyáéról. Ami - valljuk be - kezd igazán nagy lenni. Pedig nem eszik anya nálam sokkal többet, mégis jobban halad a pocaknövesztésben.
A ludas valami baba lehet, amit naponta többször is elemleget anya, akire vigyázni kell, meg puszit adni és simogatni. És elvileg ez a baba az ő pocakjában van... Na persze... Nem kellene szégyellni, hogy éjjelente rájárt a hűtőszekrényre!
Mindenesetre anya meg apa komolyan gondolják a dolgot, és azzal riogatnak, hogy pár hónap múlva megszületik a kisöcsém. Aki velünk fog lakni!! De miért??? Olyan jól megvagyunk itt mi hármasban, nem értem minek ide kisöcsi?? Hol fog aludni?? Vajon kell majd Neki az én ágyam? És a babakocsim? A vadiúj autósülésem? És a ruháim? A cumisüvegem? És a játékaim? És anya? És apa? És a mamák meg a taták?
És vajon szebb lesz a pocakja mint nekem???
Hideg van. Nagyon. Annyira, hogy anyával már jó ideje alig mozdultunk ki a lakásból. Csak ülünk bent egész nap. Ami nem is lenne rossz dolog, mert ott van a sok játék, és ott van a sok felfedeznivaló (érdekes, mert már több mint egy éve lakom ebben a lakásban, mégis minden nap találok valami újdonságot), meg néha ott van a mese is a tévében.
De akkor is, a friss levegő nagyon hiányzik. Mégis, amikor bátorkodunk kimozdulni, hogy elmenjünk az autóig vagy mamáékhoz, alig várjuk, hogy megérkezzünk. Ennyire hideg van!
Szerencsére múlt héten anya kitalálta, hogy menjünk játszóházba, ami nem friss levegő ugyan, de kicsi változatosság legalább. Hívtuk magunkkal Mátét meg az anyukáját is, hogy azért ne menjünk egyedül, és egy jót játszottunk. Sajnos mindkét anyuka kicsit feledékeny, fényképezőgépet nem hoztak magukkal, ezért valamikor újra el kell mennünk, hogy fotó is készüljön.
A tegnap pedig extrém sportot nézni voltunk, jégmotorozást! Jól beöltöztünk, és tátottuk a szánkat, milyen bátrak egyesek, hogy nagy motrokkal rámennek a befagyott tóra. Amíg ott voltunk, senki alatt nem szakadt be a jég, csak az egyik bácsi esett egy nagyot a motorral.És én nem is babakocsival voltam, hanem gyalog, sokat sétáltam, és csak egy kicsit ültem apán felkötözve. És apa még a jégre is rávitt engem!
Azért ez a tél jóval unalmasabb mint a nyár, úgyhogy én már alig várom, hogy újra jó meleg legyen, ne kelljen ennyit öltözködni, és menjünk sokat sétálni, mert a parkot például nem láttam már nagyon régen, és lehet hogy már nincs is meg....
