Lassan azt kezdem gondolni, hogy semmi sem tetszik Neki. Annyira igyekszem pedig. Egész napokat töltök azzal, hogy a házat szebbé varázsoljam, hogy jobban érezzük benne magunkat, de semmi sem elég jó anyának.
Jelzem, sajnos apának sem, pedig amikor anya megszid valamiért én rögtön apa után kiabálok, remélve, hogy Ő majd megérti bontakozó személyiségem, és teret hagy nekem, de mindig csalódnom kell... mindig az anya pártját fogja, és jön a szöveggel, hogy fogadjak szót, meg hallgassam meg anyát, meg ne rosszalkodjak.
Az egyik ehhez hasonló konfliktus forrása a napokban az volt, amikor a szobámban a falra zajzoltam. Ohh, mekkora patáliát csapott anya! Még a sarokba is beállított, büntetésképpen.
Nem is ez esett a legrosszabbul, hanem az, hogy cirkafirkának nevezte a művemet. Pedig annyit gondolkoztam rajta, hogy is lesz a legszebb, gyakoroltam elég sokat a szekrényeken meg a konyha falán is.
De anya meg sem próbálta túltenni magát azon, hogy a frissen festett falat "tönkretettem", meg sem nézte igazából, mit is alkottam, hogy az összevisszának tűnő vonalak mögött igenis mély mondanivaló rejtőzik.
Nagyon rosszul esett, nagyon. Nem is tudom, valaha túl tudom-e tenni magam rajta...
Pedig az a zajz én vagyok, az az én ars poétikám!
2 megjegyzés on "Falfirka"
Biztos vagyok benne, hogy csodálatos zajzokat készítettél. Meglátod Szüleid is értékelni fogják. Csak nekik egy kis időre van szükségük megérteni alkotásaidat. Kérd meg Őket arra, hogy szobád falának egy szögletét jelöljék ki erre a célra. A művészi ihletet nem szabad kordában tartani :)
Köszi, Huni! Ha gondolod szívesen megosztom Veled a technikámat!
Ez nem is rossz ötlet, de nem tudom, elég lesz-e az a kis faldarab nekem, nem szeretem ha korlátokat szabnak... mindenképp megbeszélem anyával!
Megjegyzés küldése