Ajajj, bajban vagyok!! Anya ultimátumot adott nekem, a mászást illetően.
Azzal fenyeget, hogy ha 30-ig, vagyis 9 hónapos koromig nem kezdek el mászni, vagy legalább kúszni, elvisz doktornénihez.
A legrosszabb az, hogy anya azt nem mondta, hogy mit fog az a doktornéni csinálni velem. Már bizalmatlan vagyok vele szemben, a múltkor is abban reménykedtem, hogy megszabadít a monstrumtól, de neeeeem!!! És ha emlékezetem nem csal, volt rá példa, hogy valami szúrós dologgal bökött meg.
Azt hiszem, pánikolok!!!!
Még csak 2, azaz kettő napom van hátra. Mit csináljak??? Segítsetek!!! Valaki mondja meg, hogy kell azt a mászást csinálni!!!
Lécfalván laknak az én dédszüleim, vagyis ahogy anya magyarázta, Ők az Ő nagyszülei, meg a Kati mama szülei. Huhhh, ez nagyon bonyolult... Hogy lehetnek egyszerre szülők, nagyszülők és dédszülők???Nem értem...
Ők azt hiszem már nagyon öregek, és azért voltunk náluk, mert déditata ma töltötte a 80-ik évét! Nem semmi! Látszik is rajta, hogy már régóta született, mert szegény kicsit sántikál, meg csak kevés ideig tud felvenni az ölébe, mert azt mondja, hogy nehéz vagyok. De azért jól lehet Vele szórakozni, mert burrogtunk ketten, meg kacagtunk, meg megmutogatta a tyúkokat meg a malackákat, és a kutyuskát biztatta, hogy ugrándozzon nekem.
A dédimamán annyira érdekes, én ilyet még sosem láttam, Neki fehér a haja!! És mindig megengedi, hogy megfogjam. Ő is nagyon nagyon odavan értem, csak Ő kicsit sajnál engem, mert anya nem ad nekem abból a levesből, amit Ők esznek, meg nem készít jó, finom tejföles krumplipürét. Gondoltam, akkor hátha meggyőzi anyát és ma végre azt is megkóstolhatom, de sajnos anya hajthatatlan volt, és csak a mára elkészített karalábéfőzeléket kaphattam... Kár!
Kárpótlásul azonban dédimamám előkereste azt a kis hintalovat, ami még az anyáé volt, amikor még Ő volt kicsi (az vajon mikor volt, és én hol voltam???). Ezen aztán kedvemre hintázhattam, nagyon jó volt!
Olyan jó, hogy vannak a dédik is nekem, mert Ők annyira de annyira szeretnek, és elkényeztetnek, és anyától csak azt kérik, amikor oda megyünk, hogy hozzon rólam fényképet, hogy egész nap csodálhassanak.
Mondjuk meg is értem Őket...!
Már régóta készülök rá, hogy leírom APA dicséretét, mert ilyen apukája, mint nekem, nincs senki másnak! Ez tuti!!
Kezdeném rögtön azzal, hogy az én Apukám alig várta, hogy megszülessek!
Amikor még anya pocakjában voltam, apa biztos volt, hogy kislány leszek. És már alig várta, hogy meglásson, ezért bement anyával a klinikára, és fogta a kezét, amíg megszülettem. Amikor meglátott, nagy büszkeség töltötte el - pedig nem voltam egy hétszépség akkor, és gyorsan készített néhány fényképet, hogy az ismerőseinek is eldicsekedhesse, hogy Neki milyen szép lánya van!
Aztán, tudom azt, hogy az én Apukám nagyon bátor!
Mert nem hagyott minket egyedül anyával, amikor születtem. Ez azért nem semmi. Ezért nagyon büszke vagyok Apára!!
És Apa mindig megvéd engem, ha például egy darázs közeledik, vagy egy szúnyog.
Az én Apukám szórakoztató!
Apa mindig gondoskodik arról, hogy ne unjam magam. Sokat játszik velem kukucsosat, meg ideadja a távirányítót, megmutogatja a virágokat. De amit legjobban szeretek az az, amikor zenét hallgatunk együtt. Ilyenkor mindig az ölébe vesz, és sétál velem fel alá a szobában.
Amikor nagyon jókedvünk van, Apával szoktunk a nagyágyban hancúrozni, és egymáson kacagunk.
Apa néha még azt is megengedi, hogy hozzányúljak a kábeleihez!
Általában elég nekem, ha csak meglátom Apát, máris fülig ér a szám.
Az én Apukám majdnem olyan, mint anya!
Amikor picike voltam, volt olyan, hogy csak Apánál nyugodtam meg. Annyira szerettem, ahogy a karjába vett, és sétálgatott velem, közben meg dúdolászott. Olyan erős volt!
Apa meg is szokott etetni, amikor anya nincs itthon, vagy más dolga van. Apa szokott pelust is cserélni - na ezért külön tisztelet Neki -, ez azért már elárul valamit, nem?!
Apa szokott magán vinni, amikor kirándulunk, de szoktunk babakocsival is sétálni ketten, amikor anya elmegy tornázni.
Az én Apukám nagyon megértő!
Apa sosem siettet. Például mindig mondja anyának, hogy majd elkezdek én is mászni, ne aggódjon! Vagy amikor esténként én nem akarok aludni, anya meg akarja, hogy aludjak, Apa mellém áll, és kivesz a kiságyamból.
Mindezek mellett azonban, a legjobb tulajdonsága az én Apukámnak, hogy nagyon szeret engem!
Annyira tetszik ez a szó!!!
Igazából még nem tudom pontosan mit jelent, de apa ezt használja arra, amikor mi anyával a tegnap a parkban sétáltunk Gergővel, Sárával, Danival meg Izsóval meg az anyukáikkal (és a Dani apukájával), és mi, a gyerekek mind a szüleinken lógtunk, Dani meg Gergő kendőben, Izsó meg én mei tai-ban, Sára meg háti hordozóban.
Szerintem nagyon szépek voltunk, mert az emberek a parkban megnéztek minket, és meg is állítottak, és kértek tőlünk olyan papírt, amin írta, hogy miért jó az, ha a baba az anyukáján vagy apukáján van felkötve.
Egyes nénik nem igazán értették a dolgot, és furán néztek anyáékra, hogy miért kínoznak minket azzal, hogy magukra kötöznek, és miért nem hagynak rugdalózni a babakocsiban? Ezen jót mosolyogtunk, mert úgy látszik Ők még nem hallottak arról, hogy mi mennyire szeretjük ezt!
És az útjavítós bácsik is a segítségünkre siettek, - bizonyítandó, hogy nem csak kényelmes, de praktikus dolog is a hordozás - gyorsan ástak jó néhány lyukat az utcába meg a járdába, így a babakocsis anyukák meg nagymamák elég nehezen tudtak közlekedni, és végre megértették, hogy miért olyan egyszerű az élet, ha anya/apa hátán/hasán lógunk!
Sajnos ma már nem mentünk demonstrálni a parkba, de kárpótlásul anya elvitt újra találkozni a barátaimmal. A nagy locsihoz mentünk, de nem fürödhettünk, mert anya azt mondta, hogy otthon hagyta a fürdőruháját (ez mondjuk kicsit homályos nekem, mert én sem fürdőruhában szoktam locsizni...).No, de legalább játszottam egy jót, amíg anyáék beszélgettek, és megkaptam végre a csini borostyánláncomat (köszi Izsó anyukája!) Anya szerint ez a lánc nem csak szép, de hasznos is, ezentúl koncentrálhatok a mászásra, mert a fognövesztés nem fog fájni. No, kíváncsi vagyok...
Mondjuk az biztos, hogy annyira jól áll nekem, teljesen megszab... Íme:
Miután anyáék befejezték a beszélgetést, kipróbáltunk egy babaerszényt, ami nagyon kényelmesnek bizonyult! A többiek kendőt meg mei tait próbáltak, de aztán eljött az alvásidőnk, és egyszerre kezdtünk panaszba, így mindenki hazament.
Nekem nagyon jól telt a Nemzetközi Babahordozó Hét, és biztos, hogy anyával jövőre is részt veszünk majd!
Anyával úgy gondoljuk, jó lenne, ha a városban még többen megismernék a hordozókat, ezért jövő hétfőn, a Nemzetközi Babahordozó Hét keretein belül más babákkal meg anyukáikkal Sepsiszentgyörgyön is közös sétára indulunk.
Találkozunk szeptember 21-én, 17.00 órakor a központi parkban, a pavilonnál, onnan indulunk és körbejárjuk a központot.
Aztán szeptember 22-én, 12.00 órakor a FER baba-mama-papa klubban (az uszoda első emelete) a hordozás lesz a téma. Ki lehet majd próbálni hordozóeszközöket, beszélgetünk arról, hogy miért jó nekünk meg az anyukáinknak, apukáinknak az, ha hordoznak.
Várunk kicsi és nagy babákat egyaránt, mindenkit, aki többet szeretne megtudni a babahordozás előnyeiről.
Én biztosan ott leszek, és ha eljösztök, kipróbálhatjátok a csini narancssárga mei tai-omat...
Kezdeném azzal, hogy kinövesztettem a harmadik fogamat is. Nem semmi munka volt, az biztos.
Persze a dolog lázba hozta az egész családot, leginkább anyát. Félóránként vizslatta a számat, hogy megnézze, kibújt-e már. Alig várta, és éjjelente is többször felköltött, hogy megnézze (persze szerinte a dolog fordítva történt, azaz én költöttem őt, de ez nem igaz), aztán a tegnap végre, végre megtörtént!!
Itt az ábra:
A betegségből is meggyógyultam, sajnos anya meg apa elég sokáig kínozott a monstrummal, és a doktornéni sem tiltotta le őket a használatáról, sőt, bátorította. Felháborító!!
És mintha ez nem lett volna elég, még azt is feladatul adta anyáéknak, hogy "tornáztassanak".
Mert szerintük már kellene kúsznom vagy másznom vagy felállnom!!!
Ezeknek soha sem elég, úgy veszem észre.
Nem értik meg, hogy a fognövesztéssel vagyok elfoglalva??
Ennek következtében sajnos vége a jó világnak, - amikor a puzzle szőnyegemen körém rakták az összes játékomat, és azt vettem el, amelyiket akartam, - most az van, hogy a nappaliban a pokrócon jó messze teszik a játékokat, a sütis dobozt vagy az apa karóráját motivációként, és biztatnak, hogy másszak oda. Na nehogy már!!! Addig amíg én nem akarom, úgysem!!!
Helyette kifejlesztettem egy másik haladási módot, éspedig a gurulást, mivel forogni már profin tudok. Mindig eljutok az Ikea katalógushoz, az a kedvencem, úgyhogy egyelőre ez nekem elég.
Persze a család megállapította, hogy "lusta" kisbaba vagyok, - szerintem nem, na de ha ettől ők boldogok, ám legyen. Igazából tényleg nem sietek sehová, van időm bőven.
Nagyon kíváncsi vagyok, hogyha majd megtanulok mászni, mi lesz a következő témájuk???
