Ma reggel, alig ment ki apa az ajtón máris küldött anyának egy üzenetet, hogy elmondja: HAVAZIK!
Anya felkapott az ölébe, és rohantunk az ablakhoz, Ő meg ujjongva mutatta nekem: "Nézd, baba, hull a hó!!"
Meresztettem rendesen a szemem, de én semmit sem láttam, ami annyira érdekes lett volna. Csupa sötét volt, és vizes minden, valami apróságok igaz, hogy szállingóztak a levegőben, de én azoktól egyáltalán nem lelkesültem be.
Anya, látva az arckifejezésemet, elkezdte magyarázni nekem, hogy mi is az a hó. Hogy az égből hull, és minden gyönyörű fehér lesz tőle.
És igaz, hogy a hóval együtt hideg is lesz, és több ruhát kell majd magukra vegyünk - ami nagyon unalmas dolog -, de a gyerekek annyira szeretik, mert lehet benne hemperegni, szánkózni meg hógolyózni, hóangyalkákat csinálni.
Anya gyorsan meg is tanította nekem a Micimackó éneket, a refrént már tudom is:
"Minél inkább havazik, annál inkább hull a hó,
Minél inkább hull a hó, annál inkább havazik!
Hull a hó, és hózik, -zik, - zik..."
... a családom többi tagjai: Emőke meg Laci, a keresztszüleim. Jövőre lesz a lakodalmuk - egész rendes dolognak tartom részükről, hogy megvárták hogy megszülessek, biztosan nagyon jó buli lesz, és örülök, hogy nem maradtam le róla.
Aztán van Peti, aki anya testvére, Ő is keresztapám, mert hogy nézne már ki, hogy csak egy darab legyen belőle?És Szabi, aki apa testvére, de Ő nem keresztapám. Mert apáék úgy tervezik, hogy majd valamelyik testvéremet fogja keresztelni.Pedig milyen menő lennék, ha három keresztapám lenne....
Róluk is elmondható, hogy odáig vannak értem.
Emőke az egyetlen keresztanyám. Ehhez méltóan az Ő tiszte az, hogy a legeslegjobban elkényeztessen engem. Elmondhatom, hogy elég jól teljesít! Mazsolának becézett míg picike voltam, és nagyon sokat jön hozzánk, hogy játsszon velem. Nagyon büszke, hogy én vagyok a keresztlánya, és amikor Ő visz sétálni engem, kihúzza magát, és úgy tolja a babakocsit, hogy mindenki észrevegye.
Laci keresztapám az udvari fotós. Nagyon előnyös képeket szokott készíteni rólam. Szerencsés vagyok, hogy van jó fotós a családban, hiszen egyáltalán nem mindegy, hogy egy lányról milyen fotók készülnek!
Kicsi angyalkának szólít engem, és látszik rajta, ahogy ránézek, máris el van varázsolva.
Ja, és el ne felejtsem Maját, Emőke meg Laci kutyáját, hiszen Ő is családtag. Kis husi kutyus, imádom, csak anya nem enged túl közel hozzá egyelőre, de megígérte, hogy majd ha kicsit növök, hempereghetek vele a fűben.
Peti keresztapám azóta szereti a kisbabákat, amióta én megszülettem. Eleinte kicsit félt felvenni engem, mert azt mondta, hogy törékeny voltam, de most már nem fél, és - bár kicsit ritkán találkozunk - szívesen játszik velem.
Szabi a dániai nagybácsim, aki már nem is dániai, de azért a név rajtaragadt. Nagy felelősséget érez azért, hogy minél hamarabb megtanuljak valami idegen nyelvet, leghamarabb az angolt, ezért amikor először találkoztunk, és én azzal fogadtam, hogy Hey!, nagyon megörült, hogy én már beszélek angolul.Amikor én megszülettem, Szabi éppen még Dániában volt, ezért apa interneten keresztül közvetítette Neki a fontosabb eseményeket, a fürdetést, vagy az ébredéseimet, vagy ahogy játszom. Szerintem ez olyan modern dolog!
Talán ezt így olvasva egyáltalán nem tűnik nagy dolognak, viszont számomra mintha kinyílt volna a világ.
Egész nap csak jövök-megyek, mindent megfogok, megkóstolok.
Kellett kis idő, míg rájöttem, hogy valójában a mászást ÉN csinálom, tehát oda mászhatok, ahová csak kedvem tartja, vagyis apa cédéihez, a kábelekhez, a fényképekhez, a kisasztalhoz, a teraszajtóhoz, a virágokhoz, és még folytathatnám...
De most már teljesen tudatában vagyok képességemnek, amit ki is használok rendesen. Amióta tudok mászni rengeteg újdonságot fedeztem fel, amit a szüleim eddig rejtve tartottak előttem. Most már simán eljutok anya vagy apa házipapucsához, amikor csak akarok, és ha szerencsém van, és nem veszik ezt észre jól meg is rághatom! Azt hiszem eddig ennek örülök a legeslegjobban.
Be kell ismernem, hogy kicsit igaza volt anyának, amikor biztatott, hogy másszak, mert az jó dolog. Most már lehet, hogy Ő nem gondolja így...
Persze meg kell említenem azt a sok dicséretet is, amit kaptam mióta mászok, csodámra jár a család! És ez olyan hízelgő!! Szeretem amikor dicsérnek!
És jól sejtettem..., örülnek, persze de már hallom, ahogy a hátam mögött suttognak, tippelgetnek, és fogadásokat kötnek arról, hogy "vajon mikor fogok elindulni?"
..., a gratulációk, az ovációk! Hurrá, hurrá!
A mai naptól hivatalosan is MÁSZOK!!! Pillanatok alatt tolom fel a fenekem, állok négykézlábra, és tartok tántorítatlanul a cél felé.
Reszkessetek kábelek, fiókok, szekrények, polcok, és végül, de nem utolsósorban, anya!! Csak bírd tartani velem az iramot...
Annyira örülök!! Anya nem visz doktornénihez!
Rengeteget lobbiztam ezért, és picit engedtem én is, így megegyeztünk. És hála és köszönet anya minden barátjának, akik nyugtatták, hogy nincs semmi bajom!
Mászni még mindig nem akarok (tudok?), helyette felülök, és kapaszkodva felállok.
Úgyhogy no para, nem maradok örökre fekvő kisbaba!!
Azaz kilenc hónap. Ennyit tudok magam mögött. Úgy gondolom, ez elég ahhoz, hogy elmondjam, tudok valamit az életről.
Tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy ÉLNI JÓ!!!
Jó, mert van anya meg apa, meg a család. Úgy vettem észre, hogy nekik életcéljuk az, hogy engem boldoggá tegyenek.
Állandóan viccelődnek meg bohóckodnak nekem, énekelnek, magukra kötöznek és visznek sétálni meg kirándulni, elvisznek más babákhoz barátkozni, és vesznek nekem sok sok játékot.
Imádom például a locsit, a habokkal meg a kis sárga kacsával, meg a hancúrozást locsi előtt. Imádom, amikor reggel én ébresztem apát hangos hőőőő-zések közepette. Imádom, amikor anyával együtt alszunk, és anya verset mondd nekem. Imádok enni!! Az a sok finom falat, amivel anya jóllakat engem... És információim szerint ez még csak jobb lesz!Imádom, amikor apával zenét hallgatunk, vagy amikor felvesz a nyakába, és úgy megyünk a lakásban körbe.
Nagyon szeretem, amikor sokan jönnek hozzánk, és mindenki rám figyel, és egyik ölből a másikba mehetek.
Persze, tudom, az élet nem fenékig tejföl, mert ott vannak például a szülői elvárások, amiknek azért meg kellene felelni, de hát egy széles mosollyal sok mindent el lehet intézni az ősöknél. Rögtön elnézőbbek lesznek! Így van ez a tiltásokkal is. Csak egy jól irányzott pillantás, és máris az van, amit ÉN akarok. Hát csoda, hogy nem tudnak ellenállni nekem?
Ha már írtam apáról meg a dédikről, - a sértődés elkerülése végett - folytatom a család többi tagjáról szóló bejegyzés-soroztatok. Következik a nagyszülők bemutatása:
Van belőlük négy darab, két nagymama, és két nagytata.
Persze mind a négyüknek én vagyok a kedvenc unokája (az már csak mellékes, hogy az egyetlen is), és ehhez méltóan versengenek, hogy ki járjon leginkább a kedvemben.
Kati mama és Laci tata az anya szülei. Teljesen megfertőzte Őket is az "Eszter-őrület", olyannyira, hogy ha anya nem rólam beszél, oda sem figyelnek rá, vagy ha épp telefonon beszélnek, az első kérdésük mindig a hogylétemre vonatkozik. De hát szerintem ez természetes is!
Velük maradtam először egyedül, amikor egyszer anya meg apa bevásárolni mentek.
Kati mama amikor hozzánk jön, mindig legszívesebben az ölében tartana. Szokott nekem mondókázni meg énekelni, meg lovagoltat a térdén. Legnagyobb öröme, amikor épp fürdésidőben jön hozzánk, és megcsodálhatja a sonkáimat. Én nem vagyok annyira büszke rájuk, de Kati mama mindig olyan ovációval fogadja, hogy engem is mosolyra késztet.
Laci tata fő ismertetőjele a szakálla, amivel mindig szokott engem csiklandozni. Általában értékelem az igyekezetét. Sajnos pont a szakáll miatt volt némi összetűzésünk, mert pár hétig nem láttam, és amikor hozzánk jött, hirtelen nem ismertem meg, és sírva fakadtam. Szegény tata, látszott rajta, hogy nagyon megbántódott, úgyhogy összeszedtem magam, és egy széleset mosolyogtam rá. Laci tata mindig biztat engem, hogy nőjek egy kicsit, mert akkor majd mehetek vele sétálni az erdőbe, és szedünk majd gombát, és megmutogatja az állatokat is.
Piroska mama és Dénes tata az apa szülei. Velük utaztam először, amikor hazahoztak minket a klinikáról. És azóta is nagyon sokat szoktunk együtt kirándulni.
Piroska mami engem tündérkirálykisasszonynak szokott becézni. Ez a leghosszabb becenevem eddig. Amikor az ölébe vesz, rögtön a gyöngyeire vetem magam, mert Neki mindig van a nyakában. Sajnos ezt Ő annyira nem értékeli, és általában már ha meglát leveszi... De mindig megígéri, hogy ha majd növök, vesz nekem is olyanokat.
Dénes tata nagyon sokmindent megenged nekem. Például vezethettem már az autóját, meg náluk az összes tükröt összetapogathatom. Nagyon örül, amikor adhat nekem valami ennivalót, de sajnos anya eddig csak a kenyérhéjat engedélyezte. Tata Benji-nek becéz engem, ahogy régen a lányát. Látszik, hogy rendesen teret hódítottam...
