Beindultak a nyelvórák! Elég sok jelentkező volt, leginkább családi körben voltak kíváncsiak az emberek. Valamilyen szinten végül is nekik kötelező volt a részvétel, mert én ugyan más nyelven meg nem szólalok!
Akadt azonban néhány apró gondunk. Néha a rendelkezésünkre álló szavakból sehogy sem tudtuk megérteni egymást, ezért rááldoztam pár éjszakámat és továbbfejlesztettem az eszterantót.
Itt vannak a további szavak, alapszabályok:
- bekerült a szótárunkba az "aja", ami igazán megtévesztő is lehet, mert használjuk ugyan akkor, amikor anyát akarjuk, de ez igazából egy gyűjtőszó, mindkét szülőnket jelenti (éppen melyik nincs velünk, azt hívjuk)
- látva a nagymamák csalódottságát, mostantól használjuk a "mama" szót is
- ha kutyaugatást szeretnénk utánozni, mondjuk azt, hogy "vu-vu"
- a kakas az "ka", és úgy csinál, hogy "kuuu"
- ha vizet szeretnénk inni, azt mondjuk "ta", és nyújtózkodunk a poharunk felé
- ha fáj a fogunk, és azt szeretnénk, hogy anya bekenje géllel, csak végezzünk az ujjunkkal súroló mozdulatokat a szánkban (ugyanezt tesszük akkor is, ha megkérdezik, hogy hogy kell fogat mosni)
- ha autót látunk, vagy apa azt mondja, hogy autóval megyünk valahová, mondjuk azt, hogy "brümm"
- ha a szüleink megengedik, hogy megnézzük Elmót a tévében, örömünkben mondogassuk, hogy "Mo, Mo"
- ezen kívül minden állatot hangos "ni, ni" felkiáltással illetünk, a plüssállatokat illik szorosan meg is ölelni!
Úgy gondolom, ezek a továbbfejlesztések lényegesen könnyebbé teszik az eszterantó nyelv használatát, mindenesetre még dolgozom további szavakon és kifejezési módokon!
A tegnap a dédimamám elment az angyalok közé, ezután onnan fog lenézni ránk!
Isten veled, Dédi!
Sok évnyi kutatás eredményeképpen végre megszületett az az univerzális nyelv, amely egy csapásra megoldja a különböző országok közt fellelhető kommunikációs problémákat.
Nem kell többé több nyelvet megtanulj ahhoz, hogy érvényesülni tudj, elég, ha most akciósan beiratkozol a legújabb ESZTERANTÓ nyelvtanfolyamra!
Csak két alkalomba telik, és máris jelentkezhetsz nyelvvizsgára. Ennyire egyszerű!
A nyelv egyszerűsége abban rejlik - amint az elvégzett kutatások is bizonyítják -, hogy igazából mindenki ennek a nyelvnek a birtokában jön a világra, de aztán a káros környezeti hatások eredményeképpen elfelejti ezt. Nem kell tehát újat tanulni, elég felfrissíteni a memóriánkat, és máris könnyedén cseveghetünk bárkivel, a világ bármely tájáról!
A nyelv nagy előnye, hogy fonetikus, nincsenek bonyolult nyelvtani szabályok, nincs ragozás. Nagy hangsúlyt kapnak a nyelv használata mellett a nonverbális elemek, a mimika, a hanglejtés, és legfőképpen a mutogatás!
Egy kis ízelítő abból, mennyire könnyű is ez a nyelv:
- például ha beszélgetőpartnerünk figyelmét szeretnénk felhívni valami érdekes dologra, azt mondjuk Neki, hogy "neba", vagy "nebaba"!
- ha éhesek vagyunk, azt modnjuk: "ám, ám", és bőszen tátogtatunk mellé!
- ha azt kérdezik tőlünk, hogy csinál a boci, azt mondjuk, "mmmmmmú"!
- ha a párnánkat kérjük, vagy apát látjuk meg, azt mondjuk "pa"!
- ha sétálni mennénk, mondjuk azt, hogy "éééééta"!
- a nagyapák gyűjtőneve: "tataaaa"
- ha a vázában levő virágot szeretnénk megszagolni, mutassunk rá, és közben orrunkat felhúzva szuszogjunk erőteljesen - anya biztosan megérti mit szeretnénk
- ha kézbe kapjuk apa vagy anya mobiltelefonját, szorítsuk a fejünk meg a vállunk közé, és mondjuk "aló"!
- és végül, de nem utolsósorban ott van a sírás, mint remek eszköze annak, hogy a világ tudtára adjuk, mit szeretnénk, vagy mit nem szeretnénk!
Ha többet szeretnél megtudni erről a roppant izgalmas nyelvről, jelentkezz! A helyek száma korlátozott!
Oktató: Eszter
Na, jó, a helyzet nem épp ennyire drámai, de akkor is, hatalmas a felfordulás nálunk!
Néha nagyon nehezemre esik megérteni a szüleimet. Most éppen az a gondom, hogy eddig állandóan azt láttam tőlük, hogy igyekeznek rendet meg tisztaságot tartani a lakásban, és anya egyáltalán nem szokott örülni annak, ha ledobom a kenyérkatonákat a földre reggeli közben.
Erre fel most meg fenekestől felfordították a lakást! Sőt, még segítséget is hívtak, két bácsit meg tatát, hogy jöjjenek, csináljanak minél nagyobb port meg zajt, fúrjanak, faragjanak, verjék le a falakat. Ők felújításnak nevezik a dolgot, és szerintük nagyon szép lesz, amikor végeznek, de én azért ennél szkeptikusabb vagyok...
Nem szeretem a felújítást!
Egyrészt mert elfoglalták a szobámat, raktárt csináltak belőle.
Másrészt, mert durván korlátozva vagyok. Csakis a nappaliban szabad lennem, nem szabad sehova elmásznom. Állandóan csukva az ajtó, és csak az üvegen át láthatom miket művelnek odakint.
Azon ritka pillanatokban, amikor mégis kiszabadulok, gyorsan kezembe kapok valami szerszámot, és nekilátok segíteni, hogy hamarabb végezzenek! Ezzel elég nagy sikert szoktam aratni, és anya azt mondta, elmehetek a nyáron tatáékkal a "sántierre" dolgozni!
Tegnap egy nehéz kísérletbe vágtam bele: megpróbálok kétlábon közlekedni. Az egész Gergőnek köszönhető, aki mintegy mintapéldány járt itt nálunk pénteken, és megihletett, mert az Ő kísérlete már elég előrehaladott állapotban van. Megtetszett a dolog nekem is, hiszen egyrészt gyorsabban jutok el bárhová, másrészt meg teljesen más a látószögem.
Így például apa sem tűnik már olyan nagyon nagyon magasnak, a lámpa sincs olyan messze, és lassan el kell kezdenem leszedegetni a dolgokat a harmadik polcról is, ez pedig lényegesen könnyebb, ha a két lábamon állok.
A tegnap rengeteget gyakoroltam, és a nap végére az az ötletem támadt, benevezek a kétlábonjárás olimpiájára. Szerintem jó eséllyel indulok, mert nem csak a nappaliban járkáltam, hanem egészen a szobámig hátramentem, ami azért becsületes távolságnak tekinthető.
Az egyetlen gondom az, hogy ha lefekszem aludni, elfelejtem, hogy tudok menni, és amikor felébredek újra négykézláb indulok útnak. Még jó, hogy van aki szóljon, hogy álljak lábra.
Gondolom említenem sem kell, mennyire örül a család... Nem csak a mamák meg a taták, hanem főleg apa. Mert ha valahová mentünk mindig Ő vitt az ölében, és azért volt alkalom, amikor azzal fenyegetett, hogy nem kapok több ennivalót, mert nagyon nehéz vagyok...
Már egy ideje foglalkoztat ez a dolog, úgyhogy ideje szentelni neki egy bejegyzést.
A mi családunkban elég könnyen megértjük egymást, mert mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük. Anya és apa meg a mamák, taták és szerencsére Emőke meg Laci is. Szabi több nyelvet is beszél, és feltett szándéka, hogy megtanít engem is például angolul. De egyelőre velem csak magyarul próbálkozik.
Azért nagy mázlim van, hogy pont egy olyan családba születtem ahol ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én. Mert például a szomszédunkban többen is máshogy beszélnek. Mi lett volna, ha oda születek??? Hogyan értettük volna meg egymást??
Sehogy! Mert a múltkor is egy néni a bevásárlóban nagyon szeretett volna beszélgetni velem, és nagyon mosolygott rám, de én bizony semmit sem értettem abból, amit mondott.
Tény, hogy annak is kellett idő, hogy anyáékat megértsem, de a másik nyelvvel nehezen boldogulok, pedig ott vannak a román barátaim, Dávid a harmadikról, Dávid az első emeletről, vagy Luca, de hiába próbálnak velem beszélgetni, egyelőre csak nonverbálisan kommunikálunk.
Imádok enni. Azt szeretem nagyon az evésben, hogy a befektetett munkának eredménye is van. Például olyan kellemes érzés tölt el, amikor megraktam a pocakomat. Nem is beszélve arról a sok változatos, finom ízről, amit egyévessé válásom után megismerhettem. Mostmár annyi sok mindent ehetek, majdnem mindent amit anya meg apa. Csak az édességeket nem... Sajnál is ezért nagyon a dédimamám.
De az evés igazából nem is munka nekem, hanem szórakozás. Mert miután már jóllaktam, jöhet a móka. A kenyérkatonák ledobálása a földre, hajzselézés vajaskenyérrel, vagy annak tanulmányozása, mekkora kárt okoz a 9 darab fogam az ebédnek.
No, de igazából nem is magamról akartam írni - de hát alig tudom megállni... -, és nem az én gyönyörű pocakomról, hanem az anyáéról. Ami - valljuk be - kezd igazán nagy lenni. Pedig nem eszik anya nálam sokkal többet, mégis jobban halad a pocaknövesztésben.
A ludas valami baba lehet, amit naponta többször is elemleget anya, akire vigyázni kell, meg puszit adni és simogatni. És elvileg ez a baba az ő pocakjában van... Na persze... Nem kellene szégyellni, hogy éjjelente rájárt a hűtőszekrényre!
Mindenesetre anya meg apa komolyan gondolják a dolgot, és azzal riogatnak, hogy pár hónap múlva megszületik a kisöcsém. Aki velünk fog lakni!! De miért??? Olyan jól megvagyunk itt mi hármasban, nem értem minek ide kisöcsi?? Hol fog aludni?? Vajon kell majd Neki az én ágyam? És a babakocsim? A vadiúj autósülésem? És a ruháim? A cumisüvegem? És a játékaim? És anya? És apa? És a mamák meg a taták?
És vajon szebb lesz a pocakja mint nekem???
