Azaz kilenc hónap. Ennyit tudok magam mögött. Úgy gondolom, ez elég ahhoz, hogy elmondjam, tudok valamit az életről.
Tapasztalataim alapján bátran kijelenthetem, hogy ÉLNI JÓ!!!
Jó, mert van anya meg apa, meg a család. Úgy vettem észre, hogy nekik életcéljuk az, hogy engem boldoggá tegyenek.
Állandóan viccelődnek meg bohóckodnak nekem, énekelnek, magukra kötöznek és visznek sétálni meg kirándulni, elvisznek más babákhoz barátkozni, és vesznek nekem sok sok játékot.
Imádom például a locsit, a habokkal meg a kis sárga kacsával, meg a hancúrozást locsi előtt. Imádom, amikor reggel én ébresztem apát hangos hőőőő-zések közepette. Imádom, amikor anyával együtt alszunk, és anya verset mondd nekem. Imádok enni!! Az a sok finom falat, amivel anya jóllakat engem... És információim szerint ez még csak jobb lesz!Imádom, amikor apával zenét hallgatunk, vagy amikor felvesz a nyakába, és úgy megyünk a lakásban körbe.
Nagyon szeretem, amikor sokan jönnek hozzánk, és mindenki rám figyel, és egyik ölből a másikba mehetek.
Persze, tudom, az élet nem fenékig tejföl, mert ott vannak például a szülői elvárások, amiknek azért meg kellene felelni, de hát egy széles mosollyal sok mindent el lehet intézni az ősöknél. Rögtön elnézőbbek lesznek! Így van ez a tiltásokkal is. Csak egy jól irányzott pillantás, és máris az van, amit ÉN akarok. Hát csoda, hogy nem tudnak ellenállni nekem?
Ha már írtam apáról meg a dédikről, - a sértődés elkerülése végett - folytatom a család többi tagjáról szóló bejegyzés-soroztatok. Következik a nagyszülők bemutatása:
Van belőlük négy darab, két nagymama, és két nagytata.
Persze mind a négyüknek én vagyok a kedvenc unokája (az már csak mellékes, hogy az egyetlen is), és ehhez méltóan versengenek, hogy ki járjon leginkább a kedvemben.
Kati mama és Laci tata az anya szülei. Teljesen megfertőzte Őket is az "Eszter-őrület", olyannyira, hogy ha anya nem rólam beszél, oda sem figyelnek rá, vagy ha épp telefonon beszélnek, az első kérdésük mindig a hogylétemre vonatkozik. De hát szerintem ez természetes is!
Velük maradtam először egyedül, amikor egyszer anya meg apa bevásárolni mentek.
Kati mama amikor hozzánk jön, mindig legszívesebben az ölében tartana. Szokott nekem mondókázni meg énekelni, meg lovagoltat a térdén. Legnagyobb öröme, amikor épp fürdésidőben jön hozzánk, és megcsodálhatja a sonkáimat. Én nem vagyok annyira büszke rájuk, de Kati mama mindig olyan ovációval fogadja, hogy engem is mosolyra késztet.
Laci tata fő ismertetőjele a szakálla, amivel mindig szokott engem csiklandozni. Általában értékelem az igyekezetét. Sajnos pont a szakáll miatt volt némi összetűzésünk, mert pár hétig nem láttam, és amikor hozzánk jött, hirtelen nem ismertem meg, és sírva fakadtam. Szegény tata, látszott rajta, hogy nagyon megbántódott, úgyhogy összeszedtem magam, és egy széleset mosolyogtam rá. Laci tata mindig biztat engem, hogy nőjek egy kicsit, mert akkor majd mehetek vele sétálni az erdőbe, és szedünk majd gombát, és megmutogatja az állatokat is.
Piroska mama és Dénes tata az apa szülei. Velük utaztam először, amikor hazahoztak minket a klinikáról. És azóta is nagyon sokat szoktunk együtt kirándulni.
Piroska mami engem tündérkirálykisasszonynak szokott becézni. Ez a leghosszabb becenevem eddig. Amikor az ölébe vesz, rögtön a gyöngyeire vetem magam, mert Neki mindig van a nyakában. Sajnos ezt Ő annyira nem értékeli, és általában már ha meglát leveszi... De mindig megígéri, hogy ha majd növök, vesz nekem is olyanokat.
Dénes tata nagyon sokmindent megenged nekem. Például vezethettem már az autóját, meg náluk az összes tükröt összetapogathatom. Nagyon örül, amikor adhat nekem valami ennivalót, de sajnos anya eddig csak a kenyérhéjat engedélyezte. Tata Benji-nek becéz engem, ahogy régen a lányát. Látszik, hogy rendesen teret hódítottam...
Ajajj, bajban vagyok!! Anya ultimátumot adott nekem, a mászást illetően.
Azzal fenyeget, hogy ha 30-ig, vagyis 9 hónapos koromig nem kezdek el mászni, vagy legalább kúszni, elvisz doktornénihez.
A legrosszabb az, hogy anya azt nem mondta, hogy mit fog az a doktornéni csinálni velem. Már bizalmatlan vagyok vele szemben, a múltkor is abban reménykedtem, hogy megszabadít a monstrumtól, de neeeeem!!! És ha emlékezetem nem csal, volt rá példa, hogy valami szúrós dologgal bökött meg.
Azt hiszem, pánikolok!!!!
Még csak 2, azaz kettő napom van hátra. Mit csináljak??? Segítsetek!!! Valaki mondja meg, hogy kell azt a mászást csinálni!!!
Lécfalván laknak az én dédszüleim, vagyis ahogy anya magyarázta, Ők az Ő nagyszülei, meg a Kati mama szülei. Huhhh, ez nagyon bonyolult... Hogy lehetnek egyszerre szülők, nagyszülők és dédszülők???Nem értem...
Ők azt hiszem már nagyon öregek, és azért voltunk náluk, mert déditata ma töltötte a 80-ik évét! Nem semmi! Látszik is rajta, hogy már régóta született, mert szegény kicsit sántikál, meg csak kevés ideig tud felvenni az ölébe, mert azt mondja, hogy nehéz vagyok. De azért jól lehet Vele szórakozni, mert burrogtunk ketten, meg kacagtunk, meg megmutogatta a tyúkokat meg a malackákat, és a kutyuskát biztatta, hogy ugrándozzon nekem.
A dédimamán annyira érdekes, én ilyet még sosem láttam, Neki fehér a haja!! És mindig megengedi, hogy megfogjam. Ő is nagyon nagyon odavan értem, csak Ő kicsit sajnál engem, mert anya nem ad nekem abból a levesből, amit Ők esznek, meg nem készít jó, finom tejföles krumplipürét. Gondoltam, akkor hátha meggyőzi anyát és ma végre azt is megkóstolhatom, de sajnos anya hajthatatlan volt, és csak a mára elkészített karalábéfőzeléket kaphattam... Kár!
Kárpótlásul azonban dédimamám előkereste azt a kis hintalovat, ami még az anyáé volt, amikor még Ő volt kicsi (az vajon mikor volt, és én hol voltam???). Ezen aztán kedvemre hintázhattam, nagyon jó volt!
Olyan jó, hogy vannak a dédik is nekem, mert Ők annyira de annyira szeretnek, és elkényeztetnek, és anyától csak azt kérik, amikor oda megyünk, hogy hozzon rólam fényképet, hogy egész nap csodálhassanak.
Mondjuk meg is értem Őket...!
Már régóta készülök rá, hogy leírom APA dicséretét, mert ilyen apukája, mint nekem, nincs senki másnak! Ez tuti!!
Kezdeném rögtön azzal, hogy az én Apukám alig várta, hogy megszülessek!
Amikor még anya pocakjában voltam, apa biztos volt, hogy kislány leszek. És már alig várta, hogy meglásson, ezért bement anyával a klinikára, és fogta a kezét, amíg megszülettem. Amikor meglátott, nagy büszkeség töltötte el - pedig nem voltam egy hétszépség akkor, és gyorsan készített néhány fényképet, hogy az ismerőseinek is eldicsekedhesse, hogy Neki milyen szép lánya van!
Aztán, tudom azt, hogy az én Apukám nagyon bátor!
Mert nem hagyott minket egyedül anyával, amikor születtem. Ez azért nem semmi. Ezért nagyon büszke vagyok Apára!!
És Apa mindig megvéd engem, ha például egy darázs közeledik, vagy egy szúnyog.
Az én Apukám szórakoztató!
Apa mindig gondoskodik arról, hogy ne unjam magam. Sokat játszik velem kukucsosat, meg ideadja a távirányítót, megmutogatja a virágokat. De amit legjobban szeretek az az, amikor zenét hallgatunk együtt. Ilyenkor mindig az ölébe vesz, és sétál velem fel alá a szobában.
Amikor nagyon jókedvünk van, Apával szoktunk a nagyágyban hancúrozni, és egymáson kacagunk.
Apa néha még azt is megengedi, hogy hozzányúljak a kábeleihez!
Általában elég nekem, ha csak meglátom Apát, máris fülig ér a szám.
Az én Apukám majdnem olyan, mint anya!
Amikor picike voltam, volt olyan, hogy csak Apánál nyugodtam meg. Annyira szerettem, ahogy a karjába vett, és sétálgatott velem, közben meg dúdolászott. Olyan erős volt!
Apa meg is szokott etetni, amikor anya nincs itthon, vagy más dolga van. Apa szokott pelust is cserélni - na ezért külön tisztelet Neki -, ez azért már elárul valamit, nem?!
Apa szokott magán vinni, amikor kirándulunk, de szoktunk babakocsival is sétálni ketten, amikor anya elmegy tornázni.
Az én Apukám nagyon megértő!
Apa sosem siettet. Például mindig mondja anyának, hogy majd elkezdek én is mászni, ne aggódjon! Vagy amikor esténként én nem akarok aludni, anya meg akarja, hogy aludjak, Apa mellém áll, és kivesz a kiságyamból.
Mindezek mellett azonban, a legjobb tulajdonsága az én Apukámnak, hogy nagyon szeret engem!
Annyira tetszik ez a szó!!!
Igazából még nem tudom pontosan mit jelent, de apa ezt használja arra, amikor mi anyával a tegnap a parkban sétáltunk Gergővel, Sárával, Danival meg Izsóval meg az anyukáikkal (és a Dani apukájával), és mi, a gyerekek mind a szüleinken lógtunk, Dani meg Gergő kendőben, Izsó meg én mei tai-ban, Sára meg háti hordozóban.
Szerintem nagyon szépek voltunk, mert az emberek a parkban megnéztek minket, és meg is állítottak, és kértek tőlünk olyan papírt, amin írta, hogy miért jó az, ha a baba az anyukáján vagy apukáján van felkötve.
Egyes nénik nem igazán értették a dolgot, és furán néztek anyáékra, hogy miért kínoznak minket azzal, hogy magukra kötöznek, és miért nem hagynak rugdalózni a babakocsiban? Ezen jót mosolyogtunk, mert úgy látszik Ők még nem hallottak arról, hogy mi mennyire szeretjük ezt!
És az útjavítós bácsik is a segítségünkre siettek, - bizonyítandó, hogy nem csak kényelmes, de praktikus dolog is a hordozás - gyorsan ástak jó néhány lyukat az utcába meg a járdába, így a babakocsis anyukák meg nagymamák elég nehezen tudtak közlekedni, és végre megértették, hogy miért olyan egyszerű az élet, ha anya/apa hátán/hasán lógunk!
Sajnos ma már nem mentünk demonstrálni a parkba, de kárpótlásul anya elvitt újra találkozni a barátaimmal. A nagy locsihoz mentünk, de nem fürödhettünk, mert anya azt mondta, hogy otthon hagyta a fürdőruháját (ez mondjuk kicsit homályos nekem, mert én sem fürdőruhában szoktam locsizni...).No, de legalább játszottam egy jót, amíg anyáék beszélgettek, és megkaptam végre a csini borostyánláncomat (köszi Izsó anyukája!) Anya szerint ez a lánc nem csak szép, de hasznos is, ezentúl koncentrálhatok a mászásra, mert a fognövesztés nem fog fájni. No, kíváncsi vagyok...
Mondjuk az biztos, hogy annyira jól áll nekem, teljesen megszab... Íme:
Miután anyáék befejezték a beszélgetést, kipróbáltunk egy babaerszényt, ami nagyon kényelmesnek bizonyult! A többiek kendőt meg mei tait próbáltak, de aztán eljött az alvásidőnk, és egyszerre kezdtünk panaszba, így mindenki hazament.
Nekem nagyon jól telt a Nemzetközi Babahordozó Hét, és biztos, hogy anyával jövőre is részt veszünk majd!
