A "nyelv" kérdés

Már egy ideje foglalkoztat ez a dolog, úgyhogy ideje szentelni neki egy bejegyzést.

A mi családunkban elég könnyen megértjük egymást, mert mindannyian ugyanazt a nyelvet beszéljük. Anya és apa meg a mamák, taták és szerencsére Emőke meg Laci is. Szabi több nyelvet is beszél, és feltett szándéka, hogy megtanít engem is például angolul. De egyelőre velem csak magyarul próbálkozik.

Azért nagy mázlim van, hogy pont egy olyan családba születtem ahol ugyanazt a nyelvet beszélik, mint én. Mert például a szomszédunkban többen is máshogy beszélnek. Mi lett volna, ha oda születek??? Hogyan értettük volna meg egymást??

Sehogy! Mert a múltkor is egy néni a bevásárlóban nagyon szeretett volna beszélgetni velem, és nagyon mosolygott rám, de én bizony semmit sem értettem abból, amit mondott.

Tény, hogy annak is kellett idő, hogy anyáékat megértsem, de a másik nyelvvel nehezen boldogulok, pedig ott vannak a román barátaim, Dávid a harmadikról, Dávid az első emeletről, vagy Luca, de hiába próbálnak velem beszélgetni, egyelőre csak nonverbálisan kommunikálunk.

Pocakosodunk

Imádok enni. Azt szeretem nagyon az evésben, hogy a befektetett munkának eredménye is van. Például olyan kellemes érzés tölt el, amikor megraktam a pocakomat. Nem is beszélve arról a sok változatos, finom ízről, amit egyévessé válásom után megismerhettem. Mostmár annyi sok mindent ehetek, majdnem mindent amit anya meg apa. Csak az édességeket nem... Sajnál is ezért nagyon a dédimamám.

De az evés igazából nem is munka nekem, hanem szórakozás. Mert miután már jóllaktam, jöhet a móka. A kenyérkatonák ledobálása a földre, hajzselézés vajaskenyérrel, vagy annak tanulmányozása, mekkora kárt okoz a 9 darab fogam az ebédnek.

No, de igazából nem is magamról akartam írni - de hát alig tudom megállni... -, és nem az én gyönyörű pocakomról, hanem az anyáéról. Ami - valljuk be - kezd igazán nagy lenni. Pedig nem eszik anya nálam sokkal többet, mégis jobban halad a pocaknövesztésben.

A ludas valami baba lehet, amit naponta többször is elemleget anya, akire vigyázni kell, meg puszit adni és simogatni. És elvileg ez a baba az ő pocakjában van... Na persze... Nem kellene szégyellni, hogy éjjelente rájárt a hűtőszekrényre!


Mindenesetre anya meg apa komolyan gondolják a dolgot, és azzal riogatnak, hogy pár hónap múlva megszületik a kisöcsém. Aki velünk fog lakni!! De miért??? Olyan jól megvagyunk itt mi hármasban, nem értem minek ide kisöcsi?? Hol fog aludni?? Vajon kell majd Neki az én ágyam? És a babakocsim? A vadiúj autósülésem? És a ruháim? A cumisüvegem? És a játékaim? És anya? És apa? És a mamák meg a taták?
És vajon szebb lesz a pocakja mint nekem???

Hideg

Hideg van. Nagyon. Annyira, hogy anyával már jó ideje alig mozdultunk ki a lakásból. Csak ülünk bent egész nap. Ami nem is lenne rossz dolog, mert ott van a sok játék, és ott van a sok felfedeznivaló (érdekes, mert már több mint egy éve lakom ebben a lakásban, mégis minden nap találok valami újdonságot), meg néha ott van a mese is a tévében.

De akkor is, a friss levegő nagyon hiányzik. Mégis, amikor bátorkodunk kimozdulni, hogy elmenjünk az autóig vagy mamáékhoz, alig várjuk, hogy megérkezzünk. Ennyire hideg van!

Szerencsére múlt héten anya kitalálta, hogy menjünk játszóházba, ami nem friss levegő ugyan, de kicsi változatosság legalább. Hívtuk magunkkal Mátét meg az anyukáját is, hogy azért ne menjünk egyedül, és egy jót játszottunk. Sajnos mindkét anyuka kicsit feledékeny, fényképezőgépet nem hoztak magukkal, ezért valamikor újra el kell mennünk, hogy fotó is készüljön.

A tegnap pedig extrém sportot nézni voltunk, jégmotorozást! Jól beöltöztünk, és tátottuk a szánkat, milyen bátrak egyesek, hogy nagy motrokkal rámennek a befagyott tóra. Amíg ott voltunk, senki alatt nem szakadt be a jég, csak az egyik bácsi esett egy nagyot a motorral.
És én nem is babakocsival voltam, hanem gyalog, sokat sétáltam, és csak egy kicsit ültem apán felkötözve. És apa még a jégre is rávitt engem!


Azért ez a tél jóval unalmasabb mint a nyár, úgyhogy én már alig várom, hogy újra jó meleg legyen, ne kelljen ennyit öltözködni, és menjünk sokat sétálni, mert a parkot például nem láttam már nagyon régen, és lehet hogy már nincs is meg....

Növök, mint a gomba

Amióta elmúltam egy éves csomó minden változott. Kezdek kilépni a kisbabák sorából, úgy érzem.

Az egyik legfontosabb változás, amit egy kicsit sajnálok az a szopi vége. Sajnos anya nem adhat több szopit nekem, így hát reggel meg este tejet iszok. Első alkalommal kicsit meglepődtem, amikor anya a cumit a számba nyomta, párszor kiköptem és értetlenül bámultam rá, de aztán győzött a "kaját vissza nem utasítunk" elve és szó nélkül megittam. Azóta már saját kezemmel fogom a cumisüveget, és nagylány módjára iszom a tejet.

Aztán a következő változás anyáért van. Úgy gondoltam, ráfér egy kis pihenés, és hagyom hogy végigaludja az éjszakát. Este locsi után megkapom a tejem, megiszom, aztán alszom mint egy kismedve. Reggelig. Ettől anya meg apa olyan boldogok, hogy csak! Meg persze a mamák is.

És okosodom is. Már tudok egy csomó mindent. Még szerencse, mert anya meg mindig felejti el. Hiába mutatom meg Neki háromszor, hogy hol van az ablak, vagy a lámpa, vagy a hajam, Ő negyedszerre is megkérdezi. Úgyhogy a nap nagy részében ezt játsszuk. Vagy a testünkön, a szobában vagy a könyvekből keresgélünk, és anya mindig kérdezi, hogy "hol van a ....".

Sokat szoktunk sétálni. Nem kint, mert ott hideg van, hanem bent a szobában. És már tudok úgy menni, hogy csak az egyik kezemet fogják! Ezt főleg Dénes tatával gyakorlom, Ő már nagyon várja, hogy egyedül is megtanuljak menni.

Ja, és van már hét fogam. Ilyenek:

Születésnap

A születésnap a legjobb dolog a világon! Kár, hogy csak egy van belőle egy évben... De ha majd valamikor befolyásos ember leszek, például országelnök - bevezetem, hogy mindenkinek legyen legalább havonta egy születésnapja.

A születésnapodon apa meg anya telerakják lufikkal a szobákat, még több puszit kapsz, mindig csöng a telefon, hogy Boldog születésnapot kívánjanak, nem kell az ágyadban aludj délután és este egész későig fennmaradhatsz.
Aztán amikor besötétedett eljönnek a nagymamák meg nagytaták, keresztszülők, és Szabiék, és hoznak ajándékokat. Például virágot, kékzsiráfot, pandamacit, Zsuzsi babát, zsiráfos hálózsákot vagy beszélő meséskönyvet. Persze anyáéktól is kapsz varázskockát meg állatos könyvet.
És mindennel egyszerre játszhatsz, és mindenki azt lesi, az Ő ajándéka tetszett-e neked a legjobban.

Aztán jön az est fénypontja, amikor lekapcsolják a lámpát, és anya énekelve hozza be neked a TORTÁT! Ilyen csodát még sosem láttam. A torta sütiből van, amit még sosem ettem, gyümölcsökkel meg tejszínhabbal. És amikor valakinek születésnapja van, gyertyát szúrnak bele, még meg is gyújtják! Nekem most egyes gyertya volt a tortámon, mert én egy éve születtem.
Mivel én nagyon bátor vagyok, megpróbálkoztam a lehetetlennel, és belenyúltam a tortámba, majd meg is kóstoltam. És legnagyobb meglepetésemre, anya nem kapott szívrohamot, amikor jóízűen nyalogattam a tejszínhabot. És a mamák meg taták is nagyon örültek, hogy végre kapok én is finomságot, nem csak bulátát.
Mert a torta az nagyon finom, a legfinomabb dolog a világon!

Angyaljárás

Az egész csütörtöki nap nagyon mozgalmas volt. Anya meg apa egész nap szaladgáltak körbe a lakásban, pakolásztak, takarítottak. Aztán elmentünk a templomba. Este. Pedig csak délelőtt szoktunk. És olyan sokan voltak, főleg gyerekek. És mind az oltárnál. Verseket mondtak meg énekeltek. Apa szerint jövőre nekem is ott kell állnom a gyerekek közt, és fennhangon szavaljam a "Tegnap harangoztak, holnap harangoznak" című verset. Hmmmm....

Aztán nem hazamentünk a templomból, hanem Katimamáékhoz, ahol érdekes dolog történt! Kinőtt egy fenyőfa a padlóból! Az egész család nagyon csodálkozhatott, mert mind ott sürögtek-forogtak körülötte.
De nem akármilyen fa volt az! Tele volt színes gömbökkel, díszekkel meg ugráltak rajta a csillagok. És sok ajándék volt alatta.
Ezen annyira nem lepődtem meg, beugrott, ki lehetett a tettes, és büszkén mondtam, "Itt járt a Mikulás!"
De melléfogtam. Anyáék mosolyogtak, és kijavítottak, hogy ez bizony nem a Mikulás, hanem az Angyal. És akkor elmesélték, hogy az Angyal is eljön majd minden évben, hogy karácsonyfát, meg ajándékokat hozzon - persze csak ha jó gyerek voltam.
Nagyon ügyes Angyalunk volt az idén, mert mindenhová vitt karácsonyfát. Piroska mamáéknál is megnéztük, ott is volt, aztán hazamentünk, és ott is! Még Emőkééknél nem voltunk, kíváncsi vagyok, oda vitt-e?

És az Angyal szerint nagyon jó gyerek voltam az idén, mert nekem nagyon sok ajándékot hozott. Úgyhogy akármit mond is anya, én meg nem változom, nehogy jövőre ne hozzon semmit...


U.I. : Anya mondta, hogy úgy illik, hogy ilyenkor az emberek köszöntsék egymást, úgyhogy én is mindenkinek Nagyon Boldog Karácsonyi Ünnepet kívánok!

Hinta

A tegnap kimondtam az első szavamat. A megtisztelő választás a ""hinta" szócskára esett.

Természetesen előbb a szülői bizottság tüzetesen megvizsgálta a hangsúlyt, meg azt, hogy milyen környezetben hangzik el a szó, végül aztán kimondták az ítéletet: ez az első szavam.

Kicsit csodálkoztak ugyan a választáson, apa arra várt, hogy majd a kaja, banán, kenyér, hús szavak valamelyike lesz az első, utalva ezzel arra, hogy szerinte sokat eszem, és lassan azon gondolkodik, hogy gazdálkodni kezd. Végülis nem lenne az rossz, ha lenne kertes házunk, sok malackánk meg bocikánk és tyúkok...

És talán az udvaron egy hinta...