Alvásfrász, szeparációs szorongás és társaik

Vagy mondhatnám azt is, hogy sírás, nyűglődés, panaszkodás, és újra sírás. Ez jellemzi a mindennapjainkat. Kivéve persze ha valakinek az ölében van Eszter. Mert már az sem jó, ha egy szobában vagyunk, vagy a földön ülve játszunk. Csak fekszik vagy ül és néz és panaszkodik... Így: (hangot kapcsoljatok)



Ez akkor ha éppen a látóterében vagyunk. Ahogy meglátja, hogy az ajtó fele közeledünk, síráááááááás. Ezt nevezi ugye a szakirodalom szeparációs szorongásnak... Szép kifejezés. Csak egy idő után nagyon fárasztó.

Az alvás sem a régi... Eszter 3 hónapos kora körül "megtanult" egyedül elaludni, ami annyit jelent, hogy gyerek hasra le, cumi szájba be, kicsi simogatás és kész. Esetenként vissza kellett adni Neki a cumit, de ennyi. Egy ideje aztán kicsit kezdett akadozni a dolog, hosszabb ideig tartott míg elaludt, az a fránya cumi mindig kiesett a szájából. Leginkább esténként. Mára oda jutottunk, hogy ahogy meglátta a cumit, sírni kezdett.
Szilamér szerint "alvásfrásza" van. Valamiért nem akar aludni. Eldöntöttük, hogy nem akarjuk Vele megutáltatni az alvást, tehát egyáltalán nem hagyjuk az ágyában sírdogálni. Amikor látom, hogy fáradt, megpróbálom letenni, de ha ellenkezik, kiveszem, játszunk még egy kicsit, aztán újra próbálkozom. Sajnos eddig nem vettem észre semmi eredményt, az utóbbi három napban csak szopin tudtam elaltatni.

Több helyen olvastam, hogy a mozgásfejlődés ilyen hatással van az alvásra, valószínűleg Eszternél is ez zavart be.
Azért remélem nemsokára visszatér a régi rend, mert hanem lassan "altatásfrászom" lesz... :)